Érvénytelen a soproni választás

Vágólapra másolva!
Alig a szavazók negyede járult az urnákhoz Sopronban, ezért érvénytelen az időközi országgyűlési választás. A választók májusban mehetnek újra szavazni, akkor már 25 százalékos lesz csak az érvényességi küszöb.
Vágólapra másolva!

Érvénytelen a Sopronban vasárnap megtartott időközi országgyűlési választás első fordulója - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda vezetője, Kovács Béla. A Győr-Moson-Sopron megyei 7. számú választókerületben a választásra jogosultak 28,31 százaléka adta le szavazatát - mondta. A választás akkor lett volna érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele érvényes voksot ad le.

Sopronban április 24-én másodszor próbáltak dönteni egy megüresedett egyéni országgyűlési képviselői hely sorsáról. Először 2004. novemberében járultak az urnák elé a polgárok, akkor azonban érvénytelen lett a választás, mert a a részvételi arány nem érte el a 25 százalékot. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a fideszes Szájer József, a térség eddigi képviselője az Európai Parlament tagja lett, ezért a parlamentben megüresedett a mandátuma.

A mostani szavazás akkor lett volna érvényes, ha az 51 ezer választópolgárnak több mint a fele elment volna szavazni, és a jelöltek valamelyike a leadott voksok több mint ötven százalékát megkapta volna. Mivel az első forduló nem volt érvényes, május 8-án megtartják a második fordulót is, ekkor már 25 százalék az érvényességi határ.

A választásokon hét jelölt indul. A Fidesz ismét Firtl Mátyást indítja, az MSZP a 31 éves Csák Ferencet. Az SZDSZ Kóczán Lászlót, az MDF Nagy Tamást jelölte újra. Jelöltette magát még a MIÉP-es Sárdy Barbara és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt támogatottja, Kirkovits Balázs. A tavaly még függetlenként próbálkozó Friedl László Mihály most a Magyar Vidék és Polgári Párt képviseletében szeretne képviselő lenni.

[origo]/MTI