A veszélyeztetett terület hetedét védik a hernyók ellen

Vágólapra másolva!
41 ezer hektár erdőterületen tudnak védekezni a gyapjaslepke hernyója ellen, jóllehet a kártevő összesen 280 ezer hektárt fenyeget országszerte. A szakemberek arra számítanak, hogy idén a hernyók a Magas-Bakony tölgyerdeit rágják majd tarra.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Országszerte 280 ezer hektár erdő fertőzött a gyapjaslepke petéivel, de ennél bizonyosan nagyobb lesz a károsodott terület; a kikelt hernyókat ugyanis 50-60 kilométerre is elviszi a szél - mondta az Állami Erdészeti Szolgálat Veszprém megyei igazgatója szombaton egy sajtóbeszélgetésen, a Bakonyban lévő Szépalmapusztán. A kártevő elleni védekezést 41 ezer hektár erdőterületre tervezik, illetve ötezer hektárnyi belterületi gyümölcsösre. A védekezésre elkülönített állami támogatás teljes összege 450 millió forint - közölte Vaspöri Ferenc.

Az erdészeti igazgató szerint 365 millió forintot fordítanak az állami és magánerdők helikopteres permetezésére, 85 milliót pedig a belterületek mentesítésére. A belterületeken lényegesen drágább a védekezés - hektáronként 22-23 ezer forintba kerül -, míg a külterületek helikopteres permetezése hektáronként 12 ezer forintból megoldható.

Vaspöri Ferenc elmondta, hogy a helikopteres védekezést akkor kezdik, amikor a lombkorona megjelenik a fákon; a Balaton-felvidéken április utolsó napjaiban, a Magas-Bakonyban pedig május elején. A védekezést a magánbirtokokon is az állami erdőgazdaságok végzik el, de a költségek felét - amennyiben nem 100 százalékos támogatottságú területről van szó - a gazdálkodóknak meg kell téríteniük.

A szakember szerint tavaly 110 ezer hektár erdő fertőződött a gyapjaslepke petéivel - ebből 26 ezer hektárt tarra rágtak a falánk hernyók. Az inváziónak öt gócpontja volt: Sümeg, Devecser, Zánka, Monostorapáti környéke és a Pécselyi medence. Míg 2004-ben szinte kizárólag Veszprém megye erdőterületeit pusztították a hernyók, idén már Zalában, Somogyban, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében, sőt Borsodban, Szabolcsban és Nógrádban is megjelentek a hernyók. A fertőzött erdők 35-40 százaléka - 105 ezer hektár - idén is Veszprém megye területére esik.

Tavaly a Balaton-felvidéken és a Dél-Bakonyban volt rendkívüli a hernyóinvázió, most a Magas-Bakony erdői vannak a legnagyobb veszélyben. A szakember szerint a gyapjaslepke hernyói különösen a kocsányos tölgy- és csererdőket kedvelik, melyekből összefüggő nagy területek a Magas-Bakonyban találhatóak. Vaspöri Ferenc közölte "előre hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz", hogy május végére, június elejére - a védekezések ellenére - legalább 35-40 ezer hektárnyi "kopasz erdő" lesz - csak a Magas-Bakonyban.

Horváth László, a Veszprém Megyei Közgyűlés turisztikai bizottságának elnöke, Zirc polgármestere elmondta: a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság 10 millió forintot adott a gyapjaslepke hernyója elleni védekezésre. Közlése szerint az idén komoly hernyó-veszély fenyegeti a turisták által kedvelt zirci arborétumot is.