200 ezret is elkértek az álrokkantaktól a csaló orvosok

Vágólapra másolva!
Jogosulatlan rokkantnyugdíjazások miatt több mint száz ember, köztük tizenegy megvesztegetett orvos és három asszisztens, továbbá 93 vesztegető nyugdíjas ügyében javasolnak vádemelést a borsodi rendőrök. Egy-egy leszázalékolásért akár 200 ezer forintot is kértek az orvosok.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint az egészségügyi dolgozók "ügyfeleiket" főként kórházak váróiban toborozták, emellett telefonszámaik közszájon forogtak a leszázalékolásra váró betegek között, mint olyan személyeké, akik nemcsak az előzetes kivizsgálásban, hanem magában a leszázalékolásban is "segítséget" tudnak adni anyagi ellenszolgáltatás fejében. A betegségek számától, jellegétől, súlyosságától, és az életkortól függően 30-200 ezer forint közötti összeget kértek az egészségügyi dolgozók a törvénysértő leszázalékolásért. A rokkantnyugdíjaztatás a pénz átadása után általában megtörtént.

A bűncselekmény-sorozat éveken át "szinte nagyüzemi jelleggel, hetente akár több tucat beteg ügyének intézésével" zajlott - mondta a megyei főkapitányság szóvivője, Kompoltiné Jakab Ilona. A rendőrség szerint bizonyítottan több mint hétmillió forint kenőpénz cserélt gazdát, de valószínű, hogy "ez csak a jéghegy csúcsa". A nyomozás adatai alapján három asszisztens és tizenegy orvos érintett a bűncselekményben, emellett kilencvenhárom jogtalanul leszázalékolt nyugdíjast vesztegetéssel gyanúsít a rendőrség - tette hozzá.

A több száz ember jogosulatlan rokkantnyugdíjazása ügyében két és fél éve, 2002. szeptemberében indult el a nyomozás, melynek során csaknem nyolcszáz embert hallgattak ki, és 15 ezer oldalnyi irat keletkezett. Az ügy vizsgálatát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a megyei főügyészségnek megküldte - mondta a rendőrségi szóvivő.