Allergiát okozó fákat ültettek az Andrássy útra

Vágólapra másolva!
A fővárosi és a terézvárosi önkormányzat annak ellenére ültetett százötmillió forintért 350 kőrisfát az Andrássy útra, hogy az súlyos allergiát okozhat. A városvezetés azzal indokolta döntését, hogy a kőrisfa jó tűrőképességű, és csak két hétig allergizál. Az ügyben a Fidesz az egészségügyi bizottság azonnali vizsgálatát kezdeményezi.
Vágólapra másolva!

Szerdán ünnepélyes keretek között, Verók István terézvárosi polgármester és Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes részvételével ültették el az utolsó kőrisfát az Andrássy úton. Összesen 350 fát ültettek a kipusztult platánok helyére, ez 105 millió forintjába került a fővárosnak.

"Ennyi közpénzt még senki nem fordított a fővárosban egészségkárosításra" - kommentálta a hírt csütörtökön Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője, arra utalva, hogy az ÁNTSZ adatai szerint a kőrisfa súlyos allergiát okozhat. Az ügyben Kupper az egészségügyi bizottság azonnali vizsgálatát kezdeményezi. "Ha már semmit nem volt képes eddig létrehozni, legalább ne ártson a budapestieknek" - mondta a városvezetés tevékenységéről az ellenzéki politikus, aki az egészségügyi bizottság alelnöke.

Az ellenzéki képviselő azt sérelmezte, hogy miközben több mint 100 ezer budapestit gyötör a pollenszennyezettség miatti allergia, a Főkert Rt. és a városvezetés nem kérte ki ez ügyben a betegek érdekvédelmi szervezeteinek véleményét. Kupper András közölte, hogy szakértőik a kőrisfa helyett az ezüsthársat javasolták volna. Hozzátette: ez az őshonos, magyarországi, dekoratív növény jól tűri a környezeti igénybevételt, és mivel rovarbeporzású, a szél sem viszi annyira a pollenjét.

A főváros szerint viszont nem volt más választásuk. A növény más nagy forgalmú helyen már bevált, és a téli körülményeket is jól bírja. "Az erdőkben élő fák 80 százaléka allergiát okoz, kérdés, hogy mennyi ideig. A kőriseknél ez két hét" - mondta Bánsági György, a környezetvédelmi bizottság elnöke az RTL Klubnak szerdán.

Ezt erősítették meg környezetvédelmi szakemberek is. Az MTI-nek nyilatkozó szakemberek szerint szinte minden növény allergizáló hatású, de a kőris csak két hétig és korán virágzik, így nincs jelentős egészségkárosító hatása. Ráadásul a régi platánok ugyanolyan szintű allergiát okoztak, mint a kőris. Kocsis László, a Főkert Rt. vezérigazgatója hozzátette: az emberek allergiában szenvedő 20 százalékának alig 4 százaléka érzékeny a kőrisfák pollenjére.

Kocsis elmondta azt is, hogy a fideszes képviselő által javasolt ezüthárs rosszul bírja a megpróbáltatásokat, a szárazságot, a légszennyezést és az utak sózását. Ezért az önkormányzatok nem ültetnek ilyen fákat, amelyeknek augusztusra egyébként a légszennyezés miatt már nincs lombjuk.

Most a Hősök tere és a Kodály körönd közötti szakaszon cserélték ki az elpusztult platánokat kőrisfákra. Tavaly a Kodály körönd és az Oktogon közötti részen ültettek kőrisfákat.

[origo]/MTI