Befejezték az ügynöklista nemzetbiztonsági vizsgálatát

Vágólapra másolva!
A Nemzetbiztonsági Hivatal befejezte a 219 nevet tartalmazó, februárban az internetre felkerült ügynöklista vizsgálatát. A titkosszolgálat megállapításait elküldte a rendőrségnek, de az, hogy mit derítettek ki, egyelőre titok. A rendőrség sem nyilatkozik az ügyben.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata az internetre feltett, 219 nevet tartalmazó "ügynöklista" ügyében, annak eredményeit átadták a rendőrségnek - erősítette meg a Népszabadság információját a nemzetbiztonsági szolgálatok magát megnevezni nem kívánó munkatársa.

A nemzetbiztonsági szolgálat munkatársa közölte: a vizsgálat részben a listára feltett anyag tartalmi vonatkozásaival, részben az internetre felkerülés technikai körülményeivel foglalkozott, ahogy erről már korábban is beszámoltak. A vizsgálat eredményeit a hivatal átadta a rendőrségnek, de ennek részleteit az ügy felderítése érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok nem közlik - tette hozzá.

A rendőrség nem kíván nyilatkozni az ügyben - mondta Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár a múlt héten csütörtökön azt mondta: nem sérültek Magyarország mai államtitkai a korábban az internetre feltett, 219 állítólagos ügynök nevét tartalmazó lista nyilvánosságra hozatalával.

A listára feltett állítólagos ügynök-névsorral kapcsolatban hozzátette: ez azt jelenti, hogy az ott feltüntetett személyek a vizsgálat jelen állása szerint nincsenek kapcsolatban a mai nemzetbiztonsági szolgálatokkal.

A vizsgálat korábbi eredményei szerint az ismeretlen személy vagy személyek egy nem magyarországi szolgáltató ingyenes internetes hozzáférést biztosító oldalait használták fel, a szerverre való feltöltés 2005. február 26-án délután, "egy rövid, 2 perces időszakban történt". Hozzátette: a vizsgálat további menetében szükségessé válhat más országok szolgálataival való együttműködés, annak megállapítására, hogy az adott időpontban milyen internetes címről helyezték el az anyagokat.