Vágólapra másolva!
Ugyan lejárt az érettségire jelentkezés határideje, két szülői szervezet mégis azt kéri, hogy a határidőt hosszabbítsa meg az Oktatási Minisztérium, mert a diákok körében pánikhangulat alakult ki a próbaérettségi-eredmények miatt. Sokan a rossz eredményeket látva, az emelt szintű helyett inkább a könnyebb feladatsort választanák. Az egyik legnevesebb budapesti gimnázium igazgatónője viszont a szülők kezdeményezését tartja pánikkeltőnek.
Vágólapra másolva!

Kedden lejárt az érettségire jelentkezés határideje. Két szülői szervezet azonban azt kéri, hogy a határidőt március 1-jéig hosszabbítsa meg az Oktatási Minisztérium. Érvelésük szerint pánikhangulat alakult ki, az eddig eltitkolt próbaérettségi-eredmények miatt, ezért a diákok újra akarják gondolni, hogy milyen szintű vizsgára jelentkezzenek. Sokan ugyanis a rossz eredményeket látva, az emelt szintű helyett, amire eredetileg jelentkeztek, mégis a könnyebb feladatsort választanák.

A 2004 tavaszi próbaérettségik, melyeket a múlt héten hoztak nyilvánosságra, a vártnál sokkal gyengébben sikerültek. A tizenegyedikes diákok 22-23 százaléka megbukott. Magyarból a diákok 6 százaléka, történelemből 1 százaléka, matekból másfél százaléka nem érte el a követelmények 10 százalékát. Ez azt jelenti, hogy ilyen gyenge eredménnyel az érettségin nem is engedték volna szóbelizni őket, vagyis megbuktak volna. Magyar Bálint oktatási miniszter közölte, hogy a diákok egyáltalán nem voltak motiváltak, nem készültek fel, mert a próbaérettségire kapott jegy nem számít bele az év végi osztályzatukba, ráadásul sokan a rendelkezésre álló idő letelte előtt adták be a lapokat. Az oktatási miniszter megjegyezte, a középszintű próbaírásbeliből nem lehet megítélni a diákok felkészültségét. A szülők egy része azonban másképp gondolja, ezért kérik a határidő kitolását.

Hámori Veronika, a Fazekas Mihály Gimnázium igazgatónője pánikkeltésnek tartja a kezdeményezést. Az igazgatónő szerint ezzel csak bizonytalanságot keltenek a diákokban. "Az érettségire való jelentkezés nem olyan dolog, amit egy nap alatt dönt el valaki, hanem egy hosszú folyamat eredménye. Az, hogy tizenegyedikes diákok tavaly milyen eredményt értek el, nem szabad, hogy befolyásolja a mostani érettségizőket" - fogalmazott.

Hámori Veronika úgy gondolja, hogy a szülőknek és a tanároknak nem félelmet kellene sugározniuk, hanem bíztatni a gyerekeket. "Ha a szülő vagy a pedagógus lamentál a gyereknek, hogy úgyis megbuksz, akkor az megijed, és valóban rosszabb lesz a teljesítménye" - állítja. Hámori Veronika szerint, mivel a jelentkezések már lezárultak, ebbe nem kell beavatkozni, inkább a felkészülésre kellene koncentrálni.