A Zengő fáin alszanak az aktivisták

Vágólapra másolva!
Több környezetvédő civil szervezet attól tart, hogy a kormány még februárban megkezdi a Zengőn a NATO-lokátor építését.  A Greenpeace helyőrséget szervezett, és 20-30 aktivistájuk folyamatosan védi a csúcsot, a Civilek a Zengőért Mozgalom pedig kedden a radarról tárgyal a köztársasági elnökkel.
Vágólapra másolva!

A Civilek a Zengőért Mozgalom képviselői kedd délben találkoznak Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, hogy a Zengőre tervezett NATO-lokátorról tárgyaljanak. Herbert Tamás, a civil szervezet elnöke az [origo]-nak elmondta: a találkozótól azt várják, hogy a köztársasági elnök indítson vizsgálatot a Zengő ügyében, és azok befejezésig állítsa le az építkezés előkészületeit. A civil szervezet szerint ugyanis nagy az esélye annak, hogy a kormány mégis a Zengőn építi meg a radarállomást. Herbert elmondta: erre lehet következtetni abból, hogy a honvédelmi és a környezetvédelmi miniszter múlt héten közösen meglátogatta a Zengőt. Ráadásul a kormány kommunikációjában a lokátor helyszíneként egyre gyakrabban szerepel a Zengő, az alternatív helyszínekről pedig egyre kevesebb szó esik - vélte Herbert.

Persányi Miklós környezetvédelmi és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerdai terepszemléje óta a Greenpeace és a Civilek a Zengőért Mozgalom 24 órás őrséget szervezett a Zengőre. Csáki Roland, a Greenpeace kampányszervezője, aki jelenleg is helyszínen tartózkodik, elmondta: folyamatosan 20-40 aktivista védi a csúcsot, akik mínusz 15 fokos hidegben az éjszakákat fákra erősített függősátrakban és hagyományos kukkolósátrakban vészelik át. A Greenpeace aktivistája szerint a járőrszolgálat valószínűleg a fakivágási szezon végéig, vagyis február 15-ig működik majd. Csáki kampányfogásnak nevezte a kormány múlt heti felvetését, miszerint számos fa kivágását lehetne megkerülni, ha helikopterek bevetésével húznák fel a radart a Zengő tetejére. A környezetvédő szerint ez technikailag kivitelezhetetlen: télen betonút nélkül nem lehet feljutni a hegyre, a helikopteres építéshez pedig nincs elég leszállópálya.

Batiz András kormányszóvivő az [origo]-nak megerősítette: továbbra sincs döntés a lokátor helyszínéről, a végleges döntés tavaszra várható. Jelenleg a lehetséges helyszínek vizsgálata folyik a környezetvédelmi és honvédelmi érdekek figyelembevételével. Batiz hozzátette: a két miniszter múlt heti terepszemlejéből semmilyen következtetés nem vonható le.

A NATO-radart eredetileg a Zengő csúcsára akarta felhúzni a honvédelmi tárca, tavaly februárban azonban környezetvédő civil szervezetek megakadályozták az építkezés megkezdését. A kormány ezt követően felkért egy szakértő bizottságot, hogy válasszanak megfelelő helyszínt. Tavaly decemberben a bizottság befejezte munkáját, de nem javasoltak egy helyet sem. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezután azt kérte a bizottságtól, hogy vizsgálják meg egy dunántúli síkvidéki radarrendszer kiépítésének lehetőségét is.