A helyi képviselőknek a papíros bevallást ajánlják

Vágólapra másolva!
Bárki készíthet másolatot vagy jegyzeteket az önkormányzai képviselők vagyonnyilatkozatáról, azonban a parlamentiekkel szemben az ombudsman nem támogatja a bevallások interneten való közzétételét. Az adatvédelmi biztos szerint ugyanis több tízezer ember egzisztenciáját fenyegetheti, ha a világhálón közzétennék adataikat.
Vágólapra másolva!

Másolat, jegyzet bárki által készíthető az önkormányzati képviselők, köztük a fővárosiak vagyonnyilatkozatairól, interneten való közzétételüket azonban nem támogatja az adatvédelmi ombudsman - közölte a fővárosi közigazgatási hivatal főosztályvezetője. Az ombudsman egyik ajánlásában a személyes adatok védelmére hivatkozva foglalt így állást. Szerinte ugyanis több tízezer ember egzisztenciáját fenyegetné, ha az interneten közzétennék adataikat - mondta Földvári Béla.

A parlamenti képviselőkre más jogszabályok vonatkoznak, mint az önkormányzatiakra, ezért fordulhat az elő, hogy február 1-je óta bárki szabadon tanulmányozhatja a honatyák bevallásait az Országgyűlés honlapján. A főosztályvezető megjegyezte, tételes jogi tiltás az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatainak internetes közlésére sincs, csupán az ombudsman ajánlása foglalkozik ezzel.

Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottságának fideszes elnöke elmondta, hogy kedd óta egy helyszíni kérelem alapján bárki betekinthet a 67 fős közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozataiba. Hozzátette, hogy a bizottság e héten formailag ellenőrzi a beadványokat, nehogy a tavalyihoz hasonlóan csak hónapokkal később derüljenek ki egyes bevallások formai hiányosságai. A felvetésükre a főpolgármesteri hivatal vállalta, hogy az általuk működtetett Budapest portálon elhelyezik a főpolgármester és helyetteseinek vagyonnyilatkozatát. A képviselői nyilatkozatok közzétételének lehetőségéről azonban tovább gondolkodnak.