Korlátoznák a gyerekek mobilozását

Vágólapra másolva!
Szakemberek és a telefontársaságok segítségét kéri Újhelyi István koordinációs feladatokért felelős kormánymegbízott, hogy visszaszorítsák a gyerekek mobiltelefonozását - írja a Népszabadság. Sugárbiológiai szakemberek szerint is ajánlatos a gyerekeket távol tartani a gyakori mobilozástól.
Vágólapra másolva!

Pszichiáterekre, a minisztériumok munkatársaira és a mobiltársaságok képviselőire számít Újhelyi István koordinációs feladatokért felelős kormánymegbízott, hogy visszaszorítsák Magyarországon a gyerekek mobiltelefonozását. Újhelyi szerint még az sms-ezés is jobb annál, mint ha a gyerekek állandóan mobilon beszélgetnek.

A mobiltelefon egészségkárosító hatásairól már régóta vitatkoznak a szakemberek, bizonyítékok azonban egyelőre nincsenek arra, hogy pontosan milyen hatással vannak a készülékek a szervezetre. Ennek ellenére szakértők azt tanácsolják, hogy a gyerekek csak nagyon indokolt esetben mobilozzanak. Ezt a véleményt osztja dr. Thúróczy György, az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutató Intézet főosztályvezetője is.

Angliában már most is olvasható a készülékeken a figyelmeztetés: a telefon intenzív használata esetleg memória- és alvászavart okoz, illetve kiskorúaknál fokozódnak a használat közben jelentkező veszélyek.

A mobiltársaságok egyelőre várják a miniszteri biztos felkérését. Somlyai Dóra, a Pannon GSM sajtófőnöke szerint a nemzetközi kutatások nem igazolták a mobilozás kártékonyságát, ugyanakkor a cég úgy gondolja, hogy kötelessége a lakosság tájékoztatása. A Vodafonnál a Népszabadságnak elmondták, hogy náluk elv, hogy nem adnak el készüléket gyerekeknek, nincs semmilyen különleges ajánlatuk a gyermekek számára.