Tiltott reklámmal adnak túl a koporsókon

Vágólapra másolva!
Az árfeltüntetéssel és az akciós termékekkel ügyeskednek leggyakrabban reklámaikban a cégek - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálatából. Sok a probléma a törvény szerint kegyeletsértő temetkezési reklámokkal is, illetve a gyógyszerek szabálytalan népszerűsítésével. Összesen 78 millió forint bírságot szabtak ki tavaly. 
Vágólapra másolva!

Gyakran ügyeskednek az akciós termékek reklámjaival a cégek - derül ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) sajtóban megjelenő reklámokkal foglalkozó vizsgálatából. Bár a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény előírja, sok reklámban nem tüntették fel az akció kezdetének idejét vagy nem jelölték meg egyértelműen az akciós termékek körét. Az FVF szerint mindkét megoldás alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, ezért 161 esetben büntettek.

A másik jellemző kihágás, hogy a cégek nem tüntetik fel pontosan a reklámozott termékek árát. A fogyasztóvédelmi törvény szerint a reklámokban azt az árat kell feltüntetni, amelyet a boltban a vásárló kifizet a termékért. A fogyasztóvédők 99 olyan reklámot találtak, ahol csak a termék nettó árát adták meg, illetve utaltak a fizetendő adóra. Sokszor - főleg a számítástechnikai termékek reklámjaiban - fordult elő, hogy a fogyasztói árat szinte láthatatlan méretben tüntették fel, amiért szintén büntettek a fogyasztóvédők.

Sok volt a probléma a temetkezési vállalkozások reklámjaival is. A jogszabályok szerint ezekben csak a szolgáltató neve, címe és a temetkezés szó tüntethető fel. A fogyasztóvédők 53 olyan reklámot találtak, amelyben részletezték szolgáltatásaikat és termékeiket. Ez azonban - az FVF közleménye szerint - kegyeletsértő és etikátlan.

A gyógyszerreklámokkal a leggyakoribb probléma az volt, hogy a mellékhatásokra utaló szöveget nem jól láthatóan tüntették fel. Előfordult, hogy ismert közéleti ember reklámozott valamilyen készítményt, ami szintén törvénysértő, mert a reklámtörvény szerint a gyógyszerek iránti keresletet a betegek aktuális egészségi állapotának kell meghatároznia.

Az FVF megvizsgálta a szabadtéri reklámhordozókat is. Itt a legtöbb kihágást a cigireklámokkal követték el. A fogyasztóvédők 385 tiltott cigireklámot találtak, ezek nagy része az üzletekre kitett reklámtábla volt. Találtak emellett 52 olyan reklámot is, amely alkalmas volt a fiatalkorúak befolyásolására vagy sértette jogaikat. Ezekben az esetekben szigorúan büntettek, előfordult, hogy 3 millióra büntettek egy reklámozót.

Első fokon a jogsértő szabadtéri és sajtóreklámok miatt 78 millió forint péntbüntetést szabtak ki különböző cégekre.