Leszúrta ivócimboráját egy nyíregyházi férfi

Vágólapra másolva!
Összeszólalkozott ivócimborájával egy 49 éves nyíregyházi férfi, majd a szóváltást követően bicskájával leszúrta. A 35 éves áldozatra Nyíregyháza külterületén találtak rá.
Vágólapra másolva!

Leszúrta ivócimboráját Nyíregyháza külterületén egy férfi, az áldozat holttestére csütörtökön késő délelőtt egy földút mellett találtak rá - közölte a Szabocs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Fülöp Gergely szóvivő elmondta: a holttest megtalálását követően a rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az elhunyt, egy 35 éves, Apagyon bejelentett lakással rendelkező férfi, bűncselekmény áldozata lett.

Közölte: a nyomozás kiderítette, hogy az áldozat egy közeli italboltból indult hazafelé 49 éves nyíregyházi ivócimborájával. A két férfi összeszólalkozott, s a nyíregyházi férfi, feltehetően a bicskájával, leszúrta társát. A többszörösen büntetett előéletű ember ellen a rendőrség emberölés bűntette miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást.