Káros lehet az uszodák levegője

Vágólapra másolva!
Az uszodák vizének fertőtlenítésére használt klór nem csak a szemre, bőrre van rossz hatással, hanem egy belga kutatás eredménye szerint az uszoda klóros levegőjének belégzése is egészségtelen. A magyar szakembereknek nincsenek adataik az uszodák levegőjéről, de várhatóan rövidesen végeznek erre vonatkozó vizsgálatot.
Vágólapra másolva!

Egy belga kutatás szerint a versenyszerűen úszók körében gyakoribbak a légzőszervi megbetegedések és az asztma, ezt pedig a fertőtlenítésre használt klór belégzésével hozzák összefüggésbe. Az úszómedencéket folyamatosan fertőtleníteni kell, hogy ne szaporodjanak el a vírusok, baktériumok, de a fertőtlenítésre használt szereknek több káros hatásuk is van.

A klór nem tesz jót a bőrnek és a szemnek sem, de tulajdonképpen minden nyálkahártyára kedvezőtlen hatással van - mondta az [origo]-nak Kádár Mihály, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet munkatársa. Korábbi kutatások során arra az eredményre jutottak, hogy a vízzel lenyelt klórnak rákkeltő hatása lehet, a belégzésével kapcsolatos eredmények még nagyon frissek - tette hozzá.

Az uszodák vizének fertőtlenítésére léteznek más szerek is - például az ózon -, de szinte mindegyikről kiderül előbb-utóbb, hogy szintén vannak kellemetlen mellékhatásaik is. Fertőtlenítő hatását tekintve ráadásul egyelőre nem nagyon van a klórnak alternatívája - mondta Kádár Mihály, aki azt is hozzátette, hogy hamarosan Budapesten rendeznek konferenciát a fürdők higiéniájáról, ahol a legújabb kutatások eredményeiről is beszélnek majd.

Az Országos Környezet-egészségügyi Intézetnek nincsenek adatai az uszodák levegőjéről, de a tervek szerint a jövőben végeznek erre vonatkozó vizsgálatot.