Keller megúszta, Sümeghyt kiadják

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn öt képviselő mentelmi ügyéről döntött. Közülük a három magánvádas ügybe keveredett képviselőt, valamint Keller László MSZP-s politikust nem adja ki a parlament. Kellert azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy jogosulatlanul kért be vadászati naplókat. Egyedül a fideszes Sümeghy Csaba mentelmi jogát függesztették fel, akinek egykori cége ügyében nyomoz az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Keller László szocialista és Sümeghy Csaba fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlésnél. Keller ellen azért folyik nyomozás, mert közpénzügyi államtitkárként személyes adatokat is tartalmazó vadászati naplókat vizsgált. A gyanú szerint Keller a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkáraként 2004. március végén jogosulatlanul kérte be a somogyi földművelésügyi hivataltól a megye üzemi vadászterületeinek vadászati naplóiról és trófeabírálati összesítőiről készült másolatokat 2000. január 1-ig visszamenőleg. Az államtitkár által begyűjtött iratok személyes adatokat tartalmaztak, amelyekből megállapítható, hogy ki kivel, mikor és hol vadászott, illetve milyen vadat ejtett el - állította a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője.

Lendvai Ildikó ügyehttp://www.mkogy.hu/irom37/13452/13452.pdfKövér László ügyehttp://www.mkogy.hu/irom37/13453/13453.pdfNémeth Zsolt ügyehttp://www.mkogy.hu/irom37/13454/13454.pdfKeller László ügyehttp://www.mkogy.hu/irom37/13455/13455.pdfSümeghy Csaba ügyehttp://www.mkogy.hu/irom37/13456/13456.pdf

A Fővárosi Főügyészség szerint Keller László a beszerzett adatokkal nyomozás jellegű tevékenységet folytatott azzal a céllal, hogy meghatározott személyekről "úgymond politikai jelentőséggel bíró információkat" gyűjtsön és a nyilvánosság előtt felhasználjon. Az ügyben a feljelentést a Faun Rt. tette meg, mivel a Keller László által begyűjtött adatok júniusi nyilvánosságra kerülése jelentős érdeksérelmet okozott a vadásztatással foglalkozó gazdálkodó szervezeteknek.

Az Országgyűlés - 154 igen, 170 nem és 13 tartózkodás mellett - a mentelmi bizottság javaslatához hasonlóan úgy döntött, nem függeszti fel Keller mentelmi jogát. Keller a döntés előtt hosszan érvelt amellett, hogy a képviselők ne függesszék fel mentelmi jogát.

Sümeghy Csaba ügyében 2004 áprilisa óta nyomoz a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal, mivel akkor merült fel a képviselő érintettsége a korábban tulajdonában lévő békéscsabai BCD Egyesült Textil Művek Rt. gazdálkodásával összefüggő csődbűntettel és más bűncselekményekkel kapcsolatban. A gyanú szerint a képviselő az 1997 óta tulajdonában lévő céget 2000 márciusában átruházta egy magánszemélyre, akit tulajdonosként be is jegyeztek a cégbíróságon. A társaság hitelezői adóssága ekkor már jelentősen meghaladta a cég vagyonát. Ugyanakkor a tulajdonosi jogokat valójában két másik magánszemély gyakorolta, akikkel a képviselő megállapodott, hogy a működés során a felszabaduló pénzeszközöket egymás között elosztják.

2000 októberében a mintegy másfél milliárdos tartozással rendelkező céget csődeljárás alá vonták, azonban ingatlanait meghatározott társaságoknak és magánszemélyeknek adták el, akik úgy jutottak tulajdonjoghoz, hogy azért nem fizettek - állította az ügyészség. Sümeghy Csaba így tulajdonosa lett egy általa ingyen bérelt ingatlannak, amelyet korábban a cég részvényeinek általa megjelölt vételárának teljesítéseként kapott. A képviselő közrejátszott abban, hogy meghiúsuljon a BCD Rt. hitelezőnek kifizetése, terhére körülbelül 50 millió forint róható - közölte az ügyészség. Az ügyben tíz gyanúsított szerepel, közülük volt, aki az ügyészség szerint a bizonyítás döntő részét jelentő céges okiratokban szereplő adatokat megerősítve terhelőleg vallott a képviselőre.

Sümeghy felszólalásában maga is kérte kiadását. Az Országgyűlés ennek eleget tett, és 299 igen, 14 nem és 9 tartózkodás mellett megszavazta a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Lendvai Ildikót, a Fidesz frakcióvezetőjét Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője perelte be Lendvai egy parlamenti felszólalása miatt. Mivel ebben a frakcióvezető Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Mitnyan György polgármester szerepvállalását kifogásolta a hetilap évfordulós rendezvényén, a mentelmi bizottság nem javasolta Lendvai mentelmi jogának felfüggesztését, és ezt a döntést az Országgyűlés is helybenhagyta.

Kövér Lászlót Gajdos István kárpátaljai parlamenti képviselő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke perelte be rágalmazás vádjával. Kövér a feljelentés szerint egy sajtótájékoztatón azt sugallta, hogy Gajdosnak köze van védelmi pénzek szedéséhez Kárpátalján és az ungvári egyetem rektorának meggyilkolásához, emellett nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországra. A mentelmi bizottság szerint mivel két politikusról van szó, mindketten a nyilvánosság előtt kifejthetik álláspontjukat az ügyben. Ezért azt javasolták, hogy Kövér mentelmi jogát se függesszék fel. Az Országgyűlés nem adta ki a képviselőt.

Megmaradt Németh Zsolt mentelmi joga is, akit szintén Gajdos István jelentette fel becsületsértés vádjával. E szerint Németh azt mondta, hogy Gajdos csalással szerzett mandátumot. A mentelmi bizottság ugyanazzal az indokkal, mint Kövér László esetében, nem javasolta a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.