Rajzból és énekből továbbra is lehet bukni

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés nem támogatta azt az egyéni képviselői indítványt, amely valamennyi készségtárgy osztályzását megtiltotta volna az általános iskolákban. A Fidesz és az MSZP nehezményzte, hogy Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő a költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítvánnyal kívánta megszüntetni a készségtárgyak osztályzását. A Fidesz kifogásolta azt is, hogy a javasalat benyújtást nem előzte meg szakmai vita.
Vágólapra másolva!

Nem támogatta kedden az Országgyűlés Gusztos Péter SZDSZ-es képviselőnek azt a költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványát, amely valamennyi készségtárgy osztályzását megtiltotta volna az iskolák 1-6. évfolyamán. A javaslat ellen szavazott a Fidesz és az MSZP is. Tatai-Tóth András szocialista képviselő az [origo]-nak elmondta: az MSZP azért szavazott a javaslat ellen, mivel nem indokolta semmi, hogy a készségtárgyak osztályzásáról a költségvetési törvény kapcsán döntsenek, annak ugyanis nincs költségvetési vonzata.

A javaslat költségvetési módosító indítvány formájában történő benyújtását szintén kifogásolta a Fidesz. Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke szerint "alattomos, sunyi megoldás" a tervezet. A Fidesz azt is kifogásolta, hogy az SZDSZ a szakmai szervezetekkel folytatott vita nélkül terjesztette be a javaslatot.

"Felesleges, hogy énekórán rossz jeggyel frusztrálják a mutáló kamaszokat" - indokolta az [origo]-nak az osztályzás mellőzését a tervezet benyújtója. Gusztos Péter elmondta: az iskolák feladata, hogy az egyes tevékenységeket megszeressék a diákok, ez viszont osztályázással nehezen teremethető meg.

Az Oktatási Minisztérium október közepén jelentette be, hogy a következő tanévben várhatóan megszűnik a testnevelés jegyekkel történő osztályzása. A tervezet szerint csak a tantárgyat emelt szinten tanulóknál, valamint az e tárgyból érettségizőknél maradna meg a jelenlegi osztályzási rendszer. Gusztos ehhez nyújtott be módosító indítványt, melynek értelmében az osztályzás tilalmát valamennyi készségtárgyra kiterjesztenék. A tervezettel kapcsoltaban az [origo] kiváncsi volt az Oktatási Minisztérium véleményére, a tárca azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált.

A tervezet ellen több szakmai szervezet is tiltakozott. Laczó Zoltán, a Zenetanárok Társaságának elnöke szerint a készségtárgyak tekintélye jelenleg is nagyon alacsony, az osztályzás mellőzése csak tovább rontana ezen. Laczó elmondta: a javaslat csak abban az esetben lenne elfogadható, ha minden tantárgy esetében mellőznek az osztályzásos értékelést.