Turistaként adott elő Ron Werber

Vágólapra másolva!
Egy politikatudományi konferencián adott elő Ron Werber, az MSZP korábbi kampánytanácsadója. Werber - aki többször is közölte, hogy ezúttal csak turistaként, nem tanácsadóként beszél - úgy vélte, a pártok akkor érhetnek el nagyobb sikereket, ha a találkoznak a választókkal, és nem hirdetéseken vagy újságcikkekekn keresztül akarják megnyerni a választókat. Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke úgy vélte, a sajtó nagy része elköltelezett valamelyik politikai oldal mellett. A választók azonban meggyőződésük megerősítését várják az újságoktól, nem feltétlenül mély információkat.
Vágólapra másolva!

Ron Werber, az MSZP korábbi kampánytanácsadója tartott előadást a Zsigmond Király Főiskolán pénteken egy politikatudományi konferencián. Werber többször is kijelentette, hogy ezúttal turistaként érkezett az országba és nem tanácsadóként tart előadást. A szakember megismételte korábban is hangoztatott álláspontját és azt mondta: sokkal eredményesebb, ha a politikusok, aktivisták közvetlenül találkoznak a választókkal, mint ha fizetett hirdetésekkel vagy újságcikkeken keresztül próbálják megnyerni őket.

Ezért szerinte a sajtónak nincs olyan fontos szerepe egy párt sikeres választási szereplésében, mint azt sokan gondolják. Úgy vélte, hogy egy-egy választást nem az dönt el, kit szeret a média. Erre több példát is hozott: Al Gore és John Kerry demokrata párti amerikai elnökjelölteket szerinte sokkal jobban kedvelte az amerikai sajtó nagy része, mint a republikánus George Busht. Mégis mind a két választást Bush nyerte. Szerinte hasonló volt a helyzet Magyarországon is 2002 tavaszán: a Fideszhez közel álló sajtótermékek nyíltan támogatták az Orbán-kormányt, míg a baloldallal szimpatizáló sajtó nem mert ilyen egyértelműen kiállni az MSZP mellett. Végül mégis a szocialisták nyertek, Werber szerint azért, mert többször mentek az emberek közé.

Werber kitért az európai uniós választásra is. Szerinte ezen nem véletlenül alig esett szó az Európai Unióról. Ez a választás arról szólt, hogy az emberek éppen hogyan érzik magukat, milyennek látják a helyzetüket, és e szerint szavaztak az ellenzékre vagy a kormányoldalra. A 2006-os választások kimenetelével kapcsolatban azonban nem lehet következtetéseket levonni az uniós választási eredményből - szerinte. Ezt egy amerikai példával támasztotta alá: Bill Clinton amerikai elnök 1994-ben, első elnöki ciklusa felénél megsemmisítő vereséget szenvedtek a demokraták. A szenátusban és a képviselőházban is kisebbségbe kerültek. Végül 1996-ban mégis Clinton nyert.

A konferencián előadást tartott még többek mellett Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke is. Navracsics arról beszélt, hogy gyakorlatilag minden napilap politikailag elfogult és valamelyik oldal mellé állt. Ezt a folyamatot segíti az is, hogy az újságolvasók többsége - két választás közötti időszakban - nem vár mély információkat, inkább olyan sajtóterméket olvas szívesen, amelyik ráerősít saját meggyőződésére. Így nem valószínű, hogy a Fidesz vagy a MIÉP szavazói sorban állnának reggel az újságosnál Népszaváért, vagy az MSZP hívei tömegesen Magyar Nemzetet kérnének.