Vágólapra másolva!
Szombaton este vált csak hivatalossá a december 5-i népszavazás eredménye. Az Országos Választási Bizottság által közzétett végeredmény szerint is eredménytelen a referendum, mindkét kérdésben.
Vágólapra másolva!

A hivatalos végeredmény szerint eredménytelen volt mindkét december 5-i népszavazás, miután egyik kérdésre sem adott azonos választ a választópolgárok 25 százaléka - közölte az Országos Választási Bizottság (OVB) vezetője az OVB szombati ülésén Budapesten. Az OVB a szavazókörökből beérkezett jegyzőkönyvek szúrópróbaszerű ellenőrzését követően a bizottsághoz beérkezett panaszok, illetve kifogások elbírálása után kihirdette a december 5-i országos népszavazás hivatalos eredményét.

A leadott szavazatok 100 százalékos feldolgozása alapján a kórház-privatizációt érintő kérdésre 1.922.765-en szavaztak igennel, és 1.034.578-an nemmel. Érvénytelenül voksolt 53.629 választópolgár.

A kettős állampolgárság kérdésében 1.521.143 igen, és 1.428.736 nem szavazat volt. Érvénytelenül voksolt 61.093 választópolgár. Az OVB közlése szerint a szavazáson 3.017.738 választójogosult jelent meg és 3.010.972 érvényes szavazólapot adtak le. A kiadott határozat szerint az OVB megállapítja, hogy a népszavazás eredménytelen, mert az összes választópolgár több mint egynegyede nem adott a megfogalmazott kérdésre azonos választ. A határozat ellen legkésőbb az annak meghozatalát követő napon a Legfelsőbb Bírósághoz címzett kifogást lehet benyújtani az OVB-nél. A kifogást úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2004. december 12-én 16.00 óráig megérkezzen - áll az OVB határozatában.

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kifogást nyújtott be az OVB eredményt megállapító határozata ellen a Legfelsőbb Bíróságnál - közölte Gaudi Nagy Tamás, az MVSZ OVB-be delegált tagja szombaton Budapesten a testület ülését követően.