Intőt kaptak a közszolgálati tévék az EP-kampány miatt

Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti (EP) választások kampányidőszakában a két közszolgálati televízió alkotmányos alapjogokat sértett azzal, hogy különbséget tett a parlamenti képviselettel rendelkező és a parlamenten kívüli pártok, illetve jelölő szervezetek között - állapította meg az ombudsmanhelyettes. Szerinte a pártok között szerkesztési megfontolásokból nem tehető semmiféle különbség.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Szövetség (MNSZ) elnöke panasszal fordult az ombudsmanhelyettes hivatalához, amelyben azt sérelmezte, hogy az európai parlamenti választásokat megelőző kampányidőszakban a Magyar Televízió (MTV) Rt. és a Duna Televízió Rt. nem biztosított valamennyi jelölő szervezetnek azonos szereplési lehetőséget. "A panasz alapján folytatott vizsgálatom eredményeként megállapítottam, hogy az európai parlamenti választásokat megelőző kampányidőszakban két közszolgálati televízió a választási műsoraiban - alkotmányos alapjogokat sértve - különbséget tett a parlamenti képviselettel rendelkező és a parlamenten kívüli pártok, illetve jelölő szervezetek között" - áll Takács Albert közleményében.

Az MNSZ azt sérelmezte, hogy az Országgyűlésben képviselettel rendelkező négy párt aránytalanul több szereplési lehetőséghez jutott, mint a parlamenten kívüli jelölő szervezetek. Szerintük a műsorszolgáltatók diszkriminatív magatartásukkal durván megsértették a közszolgálatiságot és az esélyegyenlőséget - tudatja a közlemény.

A közlés szerint Takács Albert az üggyel kapcsolatban tájékoztatást kért többek között az MTV Rt. elnökétől, aki azt közölte, hogy a kampányidőszak beindulása előtt egyeztettek minden olyan politikai erő képviselőjével, amelyről feltételezhető volt, hogy a választásokon listát fog állítani. A parlamenten kívüli pártok képviselői nem értettek egyet azzal, hogy az MTV a kampányidőszak végén két részre bontva sugározza a politikai erők vezetőinek vitáját, úgy, hogy előbb az országgyűlési képviselettel nem rendelkező pártok vezetői, majd a négy parlamenti párt vezetője szerepel azonos időterjedelemben. Utóbb a felek megegyeztek abban, hogy a parlamenten kívüli pártoknak lehetőleg a külső gyártású Nap-kelte című műsorban biztosítanak további szereplési lehetőséget.

Hasonló módon járt az el ügyben a Duna Televízió, ahol ugyancsak két, a már említett felosztásnak megfelelő választási vitaműsort szerveztek, a médium reggeli információs műsoraiban pedig további megszólalási lehetőséget biztosítottak a parlamenten kívüli pártoknak.

Az ombudsmanhelyettes a vonatkozó jogszabályok tanulmányozása nyomán megállapította, hogy a választási eljárás során a jelölő szervezetek között nem tehető semmiféle, alkotmányosan nem indokolható különbség, valamint hogy a jelölő szervezetek között szerkesztési megfontolás alapján sem tehető semmiféle különbség.

Mindezek alapján az ombudsman javasolta az Országgyűlésnek, hogy állapítsa meg törvényben azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy a választási kampány idején a jelölő szervezetek hátrányos megkülönböztetés nélkül jelenhessenek meg a közszolgálati műsorokban.