Felmentették a sikkasztással vádolt vagyonkezelőt

Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában nem jogerősen felmentette a sikkasztás és magánokirattal visszaélés vádja alól Kovács Tibort, a Fővárosi Ingatlankezelő Rt. volt vezérigazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezett, így a tíz évvel ezelőtti cselekmények miatt indult büntetőper a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd.
Vágólapra másolva!

A sikkasztással kapcsolatos vádpont szerint az önkormányzatok a tulajdonukban lévő lakások értékesítése érdekében megállapodást kötöttek a Fővárosi Ingatlankezelő Rt.-vel. Kovács Tibor azonban 1994-től az rt. vezérigazgatójaként figyelmen kívül hagyta, hogy egyes önkormányzatok felmondták a megállapodást. A vád szerint a vezérigazgató folytatta az önkormányzati lakások értékesítését, az ebből származó összeggel pedig a sajátjaként rendelkezett, az önkormányzatok felé nem számolt el. Ezzel az ügyészség szerint a VI. kerületi önkormányzatnak 20 millió forintos, a XVIII. kerületi önkormányzatnak 8 millió forintos, a XIII. kerületi önkormányzatnak 2 millió forintos kárt okozott a vádlott.

A másik vádpont szerint Kovács Tibor 1995-ben a Fővárosi Ingatlankezelő Rt. privatizációja során követett el magánokirattal visszaélést. Az Állami Vagyonügynökség 1994 márciusában pályázatot írt ki az rt. teljes részvénycsomagjának értékesítésére, ebből a vádlott és Rózsa Ferenc szerzett meg 49-49 százalékot. Amikor megromlott köztük a viszony, Kovács Tibor az összes részvényt magához vette.

A bíróság felmentette Kovács Tibort a vádak alól, a vitatott részvényeket pedig Rózsa Ferencnek rendelte kiadni. Kenéz Andrea tanácselnök szóbeli indoklásában kifejtette: az önkormányzatokkal fennálló elszámolási vita még Kovács Tibor kinevezése előtti időszakra nyúlik vissza, pontos nyilvántartások hiányában pedig az önkormányzatok sem tudták pontosan, milyen összegű követeléssel élhetnek. Ezen túlmenően a bíróság nem talált olyan magatartást, ami a vádlottnak felróható lett volna.

A részvényekkel kapcsolatos ügyben a bíróság szerint hiányoznak a magánokirattal visszaélés bűncselekményének megállapításához szükséges tényállási elemek. A vádlott nem titkolta el a részvények helyét, arról senki nem érdeklődött nála, valamint az üzlettársak részvényeit az rt. nevére helyezte el, nem a sajátjára.

Az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. Kovács Tibor és védője a felmentő rendelkezést tudomásul vette, de a részvények kiadása tekintetében szintén fellebbezést jelentett be.