Az EU-ra mutatnak az ellenzők, Trianonra az igenlők

Vágólapra másolva!
A kettős állampolgárságra igennel szavazók az összetartozás és a magyarság érzésével, a nemmel szavazók pedig főként az Európai Unió viszonylag rövid időn belüli további bővülésével és az ország teherbíróképességének korlátaival indokolták döntésüket országszerte az MTI tudósítóinak.
Vágólapra másolva!

A kettős állampolgárság ügyében a szavazóknak a következő kérdésre kellett válaszolniuk: "Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti "magyar igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

"Nyolcvannégy évvel Trianon után végre ismét egyesülhet a magyarság, ezért igennel szavaztam" - magyarázta döntését egy 43 éves békéscsabai nyomdász. A Vas megyei Táplánszentkereszten egy 39 éves karosszérialakatos azt mondta: azért szavazott igennel, mert az "igen"-ek győzelme szerinte a "trianoni egyezmény kiigazítását" jelenti. Kijelentette: "a határon túl élőknek is jár az állampolgárság, hiszen ők is magyarok". A szombathelyi Lakatos Lajos 55 éves rokkantnyugdíjas kijelentette: "Azért szavaztam igennel, mert magyar vagyok, és szerintem a határon túli magyarok is ehhez a nemzethez tartoznak". Tarjáni Katinka nyugdíjas pedagógus Budapesten arról számolt be, hogy döntése előtt elolvasta az ottani lapokban a határon túli magyarok "kérő, könyörgő" szavait is. Tarjáni Ferenc, a zeneművészeti egyetem 66 éves tanára azt mondta: mindenkinek joga van magyarságához ragaszkodva élni. Mészáros József 73 éves nyugdíjas iskolaigazgató Győrből arról beszélt, hogy "ha a kormány milliárdokat költött Irakra, arra a demokráciára, amit az amerikaiak akarnak az irakiakra kényszeríteni, akkor ne sajnáljuk a pénzt a saját fajtánktól". "Nem félek attól, hogy ha az Országgyűlés megalkotja és elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, tömegesen özönlenek majd be Magyarországra a határokon túl élő magyarok" - mondta egy 53 éves székesfehérvári nyugdíjas rendőr. Hozzátette: az áttelepülők "nyilván nem a sült galambot és az állami segítséget várják, hanem tisztességesen dolgozni fognak és gondoskodnak magukról". Ágota, egy 24 éves egyéni vállalkozó Budapesten azt mondta: "furcsa" hadakozni az ellen, hogy idejöjjenek mások, "az emberek szabad áramlásáról szóló Európai Unióhoz történt csatlakozás után". Kara Zsuzsa 30 éves győri balettművész szintén igennel szavazott; mint mondta, a kettős állampolgárságot erkölcsi jóvátételnek tartja a határon túli magyarok számára. Úgy fogalmazott: "nagy humbug", hogy a kettős állampolgárság sokba kerül majd. Gyimesi László 60 éves elektromérnök Budapesten azt mondta: 84 éve várat magára a döntés a kettős állampolgárságról, ő bejárhatta a világot, és mindenhol olyan magyarokkal találkozott, akik rászolgálnak erre.

A Marosvásárhelyen 1942-ben született, de évtizedek óta Miskolcon lakó Boncsér László arról beszélt, hogy kötelességének érezte a szavazást, és azt szeretné, ha rokonai magyar állampolgárok lennének. A Kolozsváron élő Pap Gézáné, aki Budapesten született, magyar állampolgár, öt gyermeke viszont kettős, magyar-román állampolgár, kifejtette: "Fontosnak, jelzésértékűnek tekintjük ezt a szavazást, s remélem, az igen lesz több, mert belátják az emberek, hogy itt nem pénzről, és nem elsősorban pénzről, hanem az összetartozás érzéséről van szó". Az erdélyi magyar író, Sütő András fia, ifjabb Sütő András főorvos 18 éve Veszprémben él, ott is szavazott. "Noha nem árulom el, hogy miként szavaztam, azért azt hiszem, eléggé magától értetődő" - mondta ifjabb Sütő András.