Medián: A biztos szavazók többsége támogatja a kettős állampolgárságot

Vágólapra másolva!
Az áttelepülés nélkül is igénybe vehető szociális előnyöket, illetve a nyugdíjjogosultságot feltételezve még a Fidesz szavazói körében is tízszázalékos többségbe kerülnek a kettős állampolgárságot elutasítók - derül ki a Medián felméréséből. Jelenleg tíz százalékkal magasabb az igennel szavazók aránya a biztos szavazók körében.
Vágólapra másolva!

Bár a népszavazáson állításuk szerint biztosan részt vevők körében az igennel szavazók aránya (48 százalék) magasabb a nemmel szavazókénál (38 százalék), a teljes népességet nézve a kettős állampolgárságot ellenzők tábora e hét elejére nagyobb lett, mint a támogatóké. Ez derül ki abból a telefonos gyorsfelmérésből, amelyet november 22-én és 23-án a szavazókorú népesség 1000 fős reprezentatív mintája alapján készített a Medián. A szavazás napjáig tartó nyolcnapos moratórium előtti utolsó közvélemény-kutatás eredménye szerint a megkérdezettek 42 százaléka ellenzi a kettős állampolgárságot, 40 százalék támogatja azt, és 18 százalék azok aránya, akik nem rendelkeznek egyértelmű állásponttal ebben a kérdésben.

Az igeneknek és a nemeknek ez a kiegyensúlyozott aránya a kettős állampolgárság különböző feltételezett költségeinek mérlegelése nyomán eltérő mértékben ugyan, de a nem irányába billen. A kettős állampolgárság támogatóit leginkább az gondolkodtatja el, hogy az új állampolgárok esetleg nyugdíjban részesülhetnek, illetve úgy is igénybe vehetnék a közgyógyellátást, a 13. havi nyugdíjat és a családi pótlékot, hogy át sem kellene települniük Magyarországra. E két utóbbi szempont felvetése nyomán a megkérdezetteknek csupán egynegyede támogatja a kettős állampolgárságot, és 67 százalékuk egyértelműen ellenzi azt.

Az áttelepülés nélkül is igénybe vehető szociális előnyöket, illetve a nyugdíjjogosultságot feltételezve még a Fidesz szavazói körében is tízszázalékos többségbe kerülnek a kettős állampolgárságot elutasítók - áll a Medián felmérésében.