Vegyianyag raktár lángol Budapesten

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy vegyianyagraktár Budapesten, a XV. kerületben. A lakosság nincs veszélyben. A helyszínen korábban robbanások hallatszottak, a lángok 40-50 méter magasak. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk azt, hogy a lángok más épületekre is átterjedjenek. Személyi sérülés egyelőre nem történt. A fővárosi tűzoltóknál legmagasabb, 5-ös fokozatú riadót rendeltek el, körülbelül 150 tűzoltót várnak a helyszínre.
Vágólapra másolva!

Nincs közvetlen veszélyben a lakosság a XV. kerületi Szántóföld utcában és környékén, ahol vasárnap este kigyulladt a Palota Környezetvédelmi Kft. egyik vegyi raktára - tájékoztatott Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő.

Mint elmondta: a tüzet még nem oltották el, de a lángok tovaterjedését a tűzoltók megakadályozták, valószínűleg a két másik raktárépületre nem terjed át a tűz. A kigyulladt, egyszintes 300 négyzetméter alapterületű raktárban különböző vegyi anyagokat tároltak. A szakemberek folyamatosan mérik a kibocsátott mérgező anyagok szintjét, de az nem lépi túli az emberi egészségre ártalmas határértéket - hangsúlyozta a szóvivő, hozzáfűzve: ezért a lakosok kitelepítésére nem volt szükség.

Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője korábban elmondta: a XV. kerületben, a Szántóföld utcában 300 négyzetméternyi területen egy könnyűszerkezetes raktárban vegyi anyagok égnek, sorozatos robbanások hallatszanak.

A tűzoltók a legmagasabb, 5-ös fokozatban vonultak a helyszínre - tette hozzá. Elmondta: várhatóan 100-140 tűzoltó vonul majd a helyszínre, de jelenleg még a "felfejlődés" zakaszában vannak. "Egyelőre vízhiánnyal küszködünk" - mondta.

A tűzoltóság jelenleg azon dolgozik, hogy a lángok ne terjedjenek át a két közelben lévő raktárépületre. Személyi sérülés egyelőre nem történt, de fokozott veszélynek van kitéve a tűzoltó állomány, a robbanások igen erősek, és helyenként 100-150 méteres lángokat lövellnek az ég felé - mondta a szóvivő.

Az MTI helyszínen lévő tudósítója azt jelentette, hogy az épületből 40-50 méteres lángok csapnak fel. A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Egyesület (RSOE) arról tájékoztattott, hogy este tíz óra előtt néhány perccel kigyulladt egy tűz- és robbanásveszélyes anyagokkal teli raktár Budapesten. Az RSOE tájékoztatása szerint a Palota Környezetvédelmi Kft. 300 négyzetméteres raktárában keletkezett a tűz, és úgy tudják, hogy ritkán lakott területen helyezkedik el a raktárépület, így lakóházakat nem veszélyeztet.