Gyurcsány jobbkedvű Magyarországot is szeretne

Vágólapra másolva!
A változtatások szükségességéről, a kormányprogram célkitűzéseiről beszélt mintegy 600-700 érdeklődő előtt Gyurcsány Ferenc pénteken Tatabányán. Azt is elmondta, hogy nagyobb gazdasági növekedést, a jövedelem igazságosabb elosztását és szeretne, ha teljesülhetne három kívánsága.
Vágólapra másolva!

A Közművelődés Házában, amely zsúfolásig megtelt, a színházteremből kiszorultak az előcsarnokban vetítőn kísérték figyelemmel a miniszterelnök szavait. "Azért kell változtatni, mert az ország igazságtalan. Hétköznapi viszonyaiban és nagyban is. Nem magától igazságtalan, hagytuk, hogy az legyen, hogy olyanná váljon. Nem volt bátorságunk, merszünk akkor közbeszólni, amikor még lehetett volna" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A mindvégig derűs hangulatú fórum egy hallgatója megkérdezte a miniszterelnöktől, ha választhatna, mi lenne a három kívánsága. Gyurcsány Ferenc 15 évig tartó, 6-7 százalékos gazdasági növekedést, a megtermelt jövedelem mainál lényegesen igazságosabb elosztását, és azt kívánta, hogy az emberek jobban szeressék egymást, "ne legyen nagyon rosszkedvű, butaságokon pörölős az ország".