Hazamehet Kulcsár Attila

Vágólapra másolva!
Már csütörtökön hazamehet a sokmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila. A bíróság ugyanis helyt adott az ügyészség indítvánányak, amelyben előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezését kérték a K&H Equities exbrókerének. Kulcsár bilincs nélkül, egy Audiba ülve hagyta el a bíróság épületét. A volt bróker az újságírói kérdésekre csak félszavakkal válaszolt, lényegi információt nem közölt.
Vágólapra másolva!

Házi őrizetbe helyezte Kulcsár Attilát a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) csütörtökön az ügyészség indítványára - közölte a volt bróker ügyvédje újságírókkal a bíróság döntése után. "A bíróság megszüntette az előzetes letartóztatást, és házi őrizetet rendelt el úgy, ahogy ezt az ügyészi indítvány is tartalmazta" - mondta Zámbó Gyula. Az ügyvéd szerint védencét még ma visszaviszik a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hogy a bírói döntéssel járó adminisztrációt elvégezzék. Ezután pedig Kulcsár Attila fővárosi otthonába megy majd.

Kulcsár Attila a bíróság döntését követően újságírók és fotósok gyűrűjében távozott a BKKB-nak helyet adó katonai bíróság Fő utcai épületéből, egy másik ügyvédjével szállt be egy Audiba. A volt bróker arra az újságírói kérdésre, hogy elégedett-e a bírói döntéssel, nem válaszolt. Arra a kérdésre, hogy kötött-e alkut az ügyészséggel, mindössze annyit mondott "ugyan". Egy felvetésre, hogy fél-e, amiért a közelmúltban megfenyegették, azt válaszolta: "kitől félnék". Arra a kérdésre, hogy mikor fog a sajtónak nyilatkozni, azt mondta: "majd meglátják".

Az ügyészség kedden kezdeményezte a K&H Equities többmilliárdos sikkasztás miatt gyanúsított exbrókerének házi őrizetbe helyezését. Mint azt Ihász Sándor fővárosi főügyész akkor közölte, nem a gyanúsított szabadlábra helyezését kérik, hanem hogy enyhébb szankciót alkalmazzanak az előzetes letartóztatásnál.

Kulcsár Attila március 30-a óta van előzetes letartóztatásban. A fogvatartás legutóbbi hosszabbításának határideje pénteken jár le.

MTI/[origo]