A képviselők szerint is használhatatlan az MTV-székház

Vágólapra másolva!
A kulturális és sajtóbizottság MTV-székházba kihelyezett ülésén a kormánypárti képviselőket is meggyőzte az áldatlan állapotokról az a tény, hogy a képviselők fele eltévedt a székház bejárásakor. Bár arra nem tudtak ígéretet tenni, hogy több pénzt kapjon az MTV, abban egyetértés volt, hogy mielőbb meg kell születnie a normatív finanszírozást biztosító médiatörvénynek.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki képviselők nem vettek részt a kulturális és sajtóbizottság keddi kihelyezett ülésén, ahol a politikusokat körbevezették a székházban, megmutatva az elavult berendezéseket, a labirintusszerű épületet és az archívumot. Mint azt Pető Iván, a bizottság SZDSZ-es elnöke megjegyezte: a látottak erősebb ösztönzést adhatnak, hogy nagyobb buzgalommal próbáljanak megegyezni a képviselők a médiatörvény módosításáról. Pető szerint az elképesztő állapotokat tükrözi az is, hogy kis csoportjuk fele eltévedt az épületbejárás közben, ami a székházban, mint megtudták, mindennapos eseménynek számít.

"Tudtuk, hogy nem az történik, hogy megrendülünk és fizetünk, de abban egyetértés van a menedzsment, a kuratórium és a képviselők között, hogy a normatív finanszírozás jelentené a megoldást. Ehhez pedig módosítani kell a médiatörvényt" - közölte Pető, aki kifogásolta, hogy az ellenzék nem vette napirendre a törvénymódosító javaslatot.

Az ülés után Czeglédi László, a kuratórium elnöke elmondta: a többi érintett bizottságot is meg akarják hívni a székházba. Közölte: egy-két hét múlva kiírják a pályázatot az új székházra, de annak ellenére, hogy még nincs beruházó, november végén megkezdődik az építkezés.

Arra még nem tudott választ adni a kuratórium elnöke, hogy hány embert bocsátanak el. Mint mondta, van egy keretszámuk, és a beruházótól várják, hogy minél több embert visszafoglalkoztasson. "A cél, hogy azok maradjanak, akik valóban dolgoznak" - közölte.

Rudi Zoltán, az MTV elnöke kérdésre válaszolva azt mondta: évi 70 milliárd forintra lenne szükségük a normális működéshez,. Ehhez képest idén 30 milliárdot kapnak, amiből még 6 milliárd hiányzik. Megjegyezte: az MTV nem dolgoz ki modellt a normatív finanszírozásra, mert az nem az ő dolguk.