Csak a móri rablást tagadták a vádlottak

Vágólapra másolva!
Megkezdődött hétfőn a többek között a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással is vádolt Kaiser Ede és Hajdú László pere. A vádlottak - felolvasott írásbeli vallomásukban - minden vádpontban elismerték bűnösségüket, kivéve a móri bankrablást. Kaiser szerint 2000 óta nem is járt a településen, a rablás idején éppen Csepelen volt. Az ügy harmadrendű vádlotjának vallomása ugyanakkor részben ellentmond Kaiser és Hajdú állításainak.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Hétfőn megkezdődött a móri bankrablással vádolt Kaiser Ede és Hajdú László, illetve hét segítőjük pere a Fővárosi Bíróságon. A két fő vádlottat azonban nem csak a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás, hanem több más erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt is felelősségre vonják. Az ügyész több mint egy órán keresztül ismertette a vádiratot, amelyben felsorolta az 1999 óta a fő vádlottak által elkövetett bűncselekményeket: pénzváltók, posták, pénzszállítók elleni támadásokat.

A bíróság előtt felolvasott írásbeli vallomásában Kaiser Ede a móri kivételével az összes vádpontban elismerte bűnösségét. Elismerte, hogy a különböző rablások során úgy történtek a dolgok, ahogy a vádiratban szerepel, csak kisebb - a lényeget nem érintő - eltéréseket nevezett meg. Kaiser szerint ugyanakkor a móri bűncselekményben nem vett részt, 2000 év vége után nem is járt a településen. "Minket is megrázott, hogy ilyen aljasságot követtek el" - állította. Kaiser szóban azt mondta a bíróság előtt, hogy a móri mészárlás időpontjában Csepelen tartózkodott, a bűncselekményről Hajdútól értesült, telefonon. Hajdú is azt írta a bíróságon felolvasott vallomásában, hogy elismeri bűnösségét az összes vádpontban, kivéve a móri bankrablást.

Kaiser és Hajdú tagadásának ellentmond azonban, hogy az ügy harmadrendű vádlottja azt állította: korábban Kaiser azt mondta neki a móri Erste Bank-fiókkal kapcsolatban, hogy "van egy jó kis bank, meg lehetne csinálni". Kaiser ugyan azt állította, hogy erről még 2000-ben beszélt társának, és utána nem foglalkoztak a dologgal. Kiglics Attila harmadrendű vádlott szerint azonban a móri rablást Kaiser a csepeli postarablás tervezésekor is felvetette, illetve annak elkövetése napján - 2001. december 5-én - újra beszélt róla. Kiglics szerint Kaiser megfigyelte a móri fiókot, és ahogy a korábbi rablási helyszíneken, itt is terepszemlét végzett. Ennek eredményeképpen közölhette a harmadrendű vádlottal, hogy 50-60 millió forint lehet a zsákmány.

Már a móri rablás előtt megromlott a viszonyuk

Az írásbeli vallomásból az is kiderült, hogy Kaiser Edének Móron lakott egy barátnője 2000 őszén, és hozzá járt a városba. A nő 100 méternyire lakott az Erste Banktól, Kaiser ezért tudta, hogy van ott egy bankfiók. Arra azonban nem tudott válaszolni, miért mondta azt a társának, hogy könnyű lenne kirabolni a fiókot, miközben azt állította, hogy nem is járt benne, sőt még a közelébe se ment, csak autóban ülve vette észre.

Hajdú egyoldalas írásbeli vallomást adott át a bírónak, és közölte, a továbbiakban nem vall, kérdésekre pedig nem válaszol. Ő ebben a vallomásban ugyancsak elismerte bűnösségét a móri kivételével az összes vádiratban szereplő rablásban. A két vádlott annyit tett még hozzá vallomásában, hogy már pár hónappal a 2002. május 9-i móri rablás előtt megromlott a viszonyuk, és nem tartották a kapcsolatot.

Rendkívüli biztonság

Az ügyészség szerint a felsorolt bűncselekmények közül a legtöbbet a két fő vádlott követte el, az ügy többi szereplője közül egyesek bűnsegédként részt is vettek ezekben, de van közöttük olyan, aki "csak" tippet adott a két tettesnek, vagy útlevelét adta oda, hogy külföldre mehessenek.

Amint az várható volt, a per rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődött. A rendőrség hermetikusan lezárta a tárgyalóteremhez vezető folyosót, amikor a vádlottakat felhozták, és még csak a közelükbe sem engedtek senkit. A tárgyalóteremben golyóálló mellényes őrök felügyelnek, a termen kívül pedig tucatnyi rendőr várakozik.

Az [origo] tudósítója utoljára a Whiskys tárgyalásán tapasztalt hasonló mértékű biztonsági készültséget. Akkor is körülbelül ennyi rendőr vigyázott a vádlottakra, ám akkor mindenkinek, aki belépett a tárgyalóterembe, kétszer vizsgálták meg a ruházatát és a táskáját a rendőrök.