Halálos baleset a Soroksári úton

Vágólapra másolva!
Oszlopnak ütközött és meghalt egy fiatalember vasárnap reggel a Soroksári úton és az Illatos út kereszteződésénél, a IX. kerületben.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel 7 óra 15 perckor a IX. kerületben, aSoroksári út és az Illatos út kereszteződésénél halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 29 éves budapesti férfi egy Honda típusú személygépkocsival haladt a Soroksári úton a belváros irányába. Közben eddig ismeretlen okból felhajtott egy járdaszigetre, ahol nekiütközött egy oszlopnak. A férfi a baleset során elszenvedett sérülései következtében a helyszínen életét vesztette.


A baleset körülményeinek vizsgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával megkezdte - áll az ORFK honlapján.