Lemondott a betegcserés kórház igazgatója

Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását a szegedi városi kórház főigazgatója. A kórházban július elején összecseréltek két beteget, és tévesen vittek koponyaműtétre egy idős férfit, aki az operáció után néhány nappal meghalt.
Vágólapra másolva!

Benyújtotta lemondását Nárai György, a szegedi városi kórház főigazgatója; a város polgármestere a pénteki közgyűlésen javaslatot tesz megbízott főigazgató személyére. A polgármester azt javasolja a közgyűlésnek, hogy szeptember 13-tól mindaddig, amíg a lemondott főigazgató helyére ki nem nevezik utódját, megbízott főigazgatóként Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár, a szegedi kórház urológiai osztályának vezetője irányítsa az intézményt. A főigazgatói pályázat kiírásáról az októberi közgyűlés dönt, az új vezető a jövő év elején foglalhatja el hivatalát.

A szegedi városi kórházból július elején tévesen küldtek egy idős férfit koponyaműtétre a Szegedi Tudományegyetem idegsebészeti klinikájára, a beteg az operáció után pár nappal elhunyt. Nárai Györgyöt Botka László polgármester kényszerszabadságra küldte, miután többször hiába kérte, mondjon le. Az elcserélt beteg ügyében indított vizsgálat lezárult, az eredményét szombaton ismertetik a sajtóval - közölte Baráth Lajos, a főigazgató általános helyettese.