Visszaléptek a Művészetek Palotájának bérlői

Vágólapra másolva!
A tervek szerint fél év múlva adnák át a Nemzeti Színház mellett felépített kulturális tömböt, a Művészetek Palotáját, a beköltözéstől azonban már többen elálltak. Először a Hagyományok Háza jelentette be, hogy nem költözik, most pedig a Ludwig Múzeum jelezte: inkább maradna a Várban.
Vágólapra másolva!

Hat és fél hónap múlva kellene átvágni a szalagot a dél-pesti Művészetek Palotája bejárata előtt, de az utóbbi időben többen is jelezték: mégsem költöznének az épületbe. Július elején a Hagyományok Háza jelentette be, hogy nem költözik; a neki szánt épületrész színpadán különféle tánctársulatok tartanak majd bemutatókat. A múlt hét aztán újabb váratlan fordulatot hozott: immár a Ludwig Múzeum is maradna inkább a budai Várban - írja a Népszabadság.

A kulturális tárca az eredeti program végrehajtására készül, és várja, hogy a Ludwig vezetősége - két héten belül - benyújtsa az új épületre vonatkozó szakmai programját. A Népszabadság ugyanakkor úgy értesült, Koncz Erika helyettes államtitkár felkérte a Nemzeti Galéria főigazgatóját, Bereczky Lorándot, hogy hívjon össze egy szakmai grémiumot, amely "vészhelyzet esetén" változatokat dolgoz ki a múzeumi rész hasznosítására.

A Művészetek Palotája mindent egybevéve 52 milliárd forintba kerül; ilyen költséges kulturális beruházás még nem volt Magyarországon.