A kínai himnuszra ujjongva indult a tanév

Vágólapra másolva!
Csütörtökön megnyílt az első kínai általános iskola Budapesten, ahová már több mint százan iratkoztak be. Az itt élő kínai gyerekeken kívül magyarok is járhatnak az iskolába, hatan jelentkeztek is. Az egyik magyar kislányt többek között az győzte meg arról, hogy szülei jól választottak, hogy sok-sok színes papírra lesz szükség a rajz órákon. A kínai gyerekek már nagyon várták az új iskolát, mert eddig hétköznap magyar, hétvégeken pedig kínai magániskolába jártak.
Vágólapra másolva!

"Híresek vagyunk" - büszkélkedett a csütörtökön megnyílt első kínai iskola leendő tanulója, amikor egyszercsak fotósok kereszttüzébe került. Az iskola udvarán, a tűző napon megtartott évnyitó ugyan megviselte a gyerekeket, de láthatóan élvezték a sajtó hatalmas érdeklődését az esemény iránt. Sokan pózoltak és grimaszoltak a kameráknak, miközben az idő előrehaladtával egyre nehezebben bírták az egy helyben ülést. "Tudod, hogy mi lesz belőlem? Egy sült csirke" - panaszkodott tanárnőjének egy kisfiú. A tanév hivatalosan a magyar, majd az örömujjongást kiváltó kínai himnusz meghallgatása után kezdődött el. "Ismerem, imádom ezt a zenét" - mondta a kínai himnusz hallatán a kisfiú.

A sorból időnként kiszaladgáló gyerekeket a szüleik gyorsan visszaparancsolták, de olyan apuka is volt, aki visszalökdöste gyermekét. A kínai és a magyar nevelési szokások egyik lényeges különbsége, hogy a kínai szülők szigorúbbak, nagyobb önfegyelemre igyekeznek nevelni gyereküket - mondta az [origo]-nak az egyik elsős osztály leendő osztályfőnöke, aki azt is hozzátette, hogy pont ezért lesz nehéz dolgok az iskola tanárainak, mert a gyerekek kihasználják, hogy enyhébben fogják őket, mint otthon. A gyerekekkel már két napja ismerkednek a tanítók. Az eddigi tapasztalatok szerint több nyelvi csoportba osztják majd őket, mert vannak olyanok, akik már születésük óta itt élnek, tehát jól beszélnek magyarul, de olyan diák is van, aki tegnap érkezett Kínából. A szülőkkel való kapcsolattartás sem lesz könnyű, mert nem ismerik a magyar iskolarendszert és minden tudnivalót magyarul és kínaiul is el kell juttatni hozzájuk - mondta Erdélyi Zsuzsanna tanárnő.

Fotó: Mitruczky Kinga
Fotó: Mitruczky Kinga

A XV. kerületben található iskolába eddig körülbelül 110-en iratkoztak be, de ez a szám még mindig növekszik. A diákok között 6 magyar van, ők származásilag nem kötődnek kínaiakhoz. Az egyik magyar kislány anyukája az [origo]-nak elmondta, hogy szerinte nagy előnyre tesz szert majd kislánya, ha megismerkedik a kínai kultúrával és a kínai nyelvvel. A kislány először nem fogadta örömmel, hogy szülei ide szeretnék beíratni, de leendő osztályfőnökét hamar megszerette és az is tetszett neki, hogy itt többet rajzolnak, hajtogatnak majd és rengeteg színes papírt kellett venni - mondta édesanyja, aki azt is hozzátette, hogy arra számítottak, több magyar lesz, de úgy látszik, kevesen értesültek erről az iskoláról, vagy nem mertek belevágni egy ilyen új lehetőségbe.

Az iskolában csak a kínai nyelv és irodalom és a történelem tantárgyakat tanítják kínai tanterv szerint kínaiul. Az órák egy részét magyarul és angolul tartják majd. Eddig az itt élő kínai gyerekek hétköznap magyar állami, hétvégeken és a szünidőben pedig kínai magániskolába jártak, így egyik nyelven sem tanultak meg jól, szabadidejük pedig alig maradt, idén például összesen két hétig nem jártak egyik iskolába sem.