Sokan a gyógyszerhabzsolás miatt kerülnek kórházba

Vágólapra másolva!
Nagyon sok a rendszeres, napi 5-10 tablettát is beszedő beteg Magyarországon. Senki nem követi nyomon, hogy egy beteg hányféle gyógyszert szed, ezért gyakran a mellékhatások miatt kerülnek kórházba. Ugyanakkor az sem ritka, hogy a kezdeti javulást követően a betegek nem szedik tovább a javasolt gyógyszert.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

A felnőtt nők 60 százaléka, a férfiak 37 százaléka legalább egyféle gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt fogyaszt rendszeresen - derült ki az Egészségügyi Minisztérium megbízásából készített felmérésből. A szakemberek szerint ennél jóval riasztóbb adat, hogy a rendszeres gyógyszerszedők több mint fele ötféle gyógyszert szed, ezekben az esetekben pedig nagy a kockázata annak, hogy a különböző gyógyszerek módosítják egymás hatását. Olyanok is sokan vannak, akik tízféle gyógyszert szednek, ők adják a rendszeres gyógyszerfogyasztók hatodát. Évente több százan kerülnek kórházba súlyos gyógyszer okozta mellékhatásokkal. Ezeknek az eseteknek gyakran az az okuk, hogy figyelmen kívül hagyják a különböző gyógyszerek kölcsönhatásait.

Évente 60 millió doboz gyógyszert dobunk ki/itthon/20040825evente.htmlGyógyszer a családban kézikönyvhttp://www.drinfo.eszcsm.hu/index.php?oldal=gy_a_cs

Az elfogyasztott gyógyszerek nagyobbik részét orvosi rendelvényre szedik a betegek, de sokszor különböző időszakban és különböző orvos írja fel nekik. Nem követi nyomon senki, hogy egy beteg összesen hányféle gyógyszert szed - mondta az [origo]-nak Tóth Judit, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A minisztérium szerint erre az úgynevezett családi patikák bevezetése lenne a megoldás. Az elképzelés szerint a gyógyszerészek által elérhető elektronikus rendszerben nyilvántartanák a betegeket, hogy eddig milyen gyógyszert adtak ki nekik, így a gyógyszerészek figyelmeztethetnék őket az esetleges mellékhatásokra. Szintén megoldást jelenthet a minisztérium szerint az irányított betegellátási rendszer, melyben a háziorvosnál futnak össze az adatok. Emellett azt is tanácsolják, hogy a Dr. Info telefonos és internetes szolgáltatás segítségével tájékozódjanak a betegek a gyógyszerek kölcsönhatásairól.

A Dr. Info oldalain ugyanakkor arról is lehet olvasni, hogy sokan túl gyakran hagyják abba a felírt gyógyszer szedését. Az egészségügyi minisztérium aloldalaként működő Dr. Info szerint a médiában olyan gyakran esik szó a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmairól, hogy sokan a kezdeti javulást követően nem szedik tovább a javasolt gyógyszert.