Vágólapra másolva!
Azonnali hatállyal megtiltották a súlyos környezetszennyezést okozó dorogi égetőműnek, hogy megsemmisítésre szánt anyagokat vegyen át. Erről az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség döntött augusztus 24-én, miután két ellenőrzés után is több szabálysértést állapítottak meg a cégnél. Több vállalatnak ugyanakkor gondot jelent ez, mivel így nem tudják hova tenni a termelés során keletkező veszélyes anyagokat - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették a dorogi hulladékégető működését a környezetvédelmi felügyelőség és a rendőrség közös ellenőrzését követően - írja a Népszabadság. A lap szerint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség augusztus 24-én azonnali hatállyal megtiltotta az égetőt működtető, francia tulajdonú Onyx Magyarország Kft.-nek a veszélyes hulladékok átvételét.

A zöldhatóság 12-én, és 19-én tartott ellenőrzést a súlyos környezetszennyezést okozó cégnél. A vállalat illetékesei azonban nem tudtak olyan nyilvántartást bemutatni az ellenőröknek, amelynek segítségével nyomon lehet követni az égetőmű anyagforgalmát. Ugyancsak súlyos szabálytalanságként állapították meg, hogy a dorogi telephelyen felhalmozott konténerekben több száz köbméternyi folyékony hulladékot tárolnak.

Ráadásul a vállalattal több külsős cég is kapcsolatban állt, amelyek bértárolási szolgáltatást nyújtottak, ami nem is szerepelt a cég engedélyében. Az egyik céggel kötött szerződés máig nem került elő, így nem tudni, hogy a Terszol Kft. mit, és hol tárol a dorogi cég megbízásából. A cégnél a többi telephelyen lévő anyagok mennyiségéről, és a lerakatok közötti anyagforgalomról sem vezettek nyilvántartást - írja a Népszabadság.

A felügyelet végül, miután hiába várta a kért iratokat, 24-én már rendőri kísérettel küldte munkatársait a telepre. A vállalatnak azonnali hatállyal megtiltották a veszélyeshulladék-szállítmányok fogadását, ugyanakkor a már ott lévő 1800 tonnányi anyag megsemmisítése nem szünetel. A felügyelőség emellett arra kötelezte a céget, hogy 30 napon belül készítsék el a január 1-je óta átvett hulladékok teljes körű nyilvántartását.

A dorogi veszélyeshulladék-égető a legnagyobb ilyen üzem az országban. A Népszabadság szerint a vállalat szolgáltatásait igénybe vevő cégek közül többen (például az Audi és a Richter) is jelezték, hogy súlyos problémát okoz számukra, az égető leállítása.

Gerencsér Tivadar, a felügyelőség igazgatója szerint ezektől a cégektől az ausztriai égető bizonyára kész átvenni a hulladékot. Az igazgató közölte a Népszabadsággal, hogy a dorogi égetőmű csak a határozatban foglaltak maradéktalan teljesítése után kaphat újra engedélyt a hulladékok fogadására.