Hemzsegnek a kártevők a fővárosi fákon

Vágólapra másolva!
A Főkert szakemberei szerint emberemlékezet óta nem volt ennyi rovar- és gombakártevő a budapesti parkokban, fasorokban, mint az idén - írja a Népszabadság. A lap szerint a gondokat csak fokozza, hogy a megszokottak mellett egy új kártevő faj is megjelent: az Amerikából származó lepkekabóca.
Vágólapra másolva!

Hatalmas mennyiségű különböző kártevő lepte el a budapesti parkokat és fasorokat idén. Az úgynevezett gubacsszúnyog például a Várból a Dózsa térre vezető szerpentin mentén álló 150 lepényfát szállta meg. A levelek a felismerhetetlenségig deformálódtak emiatt. A Főkert Rt. permetezéssel próbálkozott, de ennek eredményessége egyelőre nem ismert.

A társaság lapnak nyilaktozó növényvédelmi szakértője, Kerényiné Nemestóthy Klára szerint az invázió oka a csapadékos, meleg időjárás lehet. Ugyanez okozhatja a platán-csipkepoloska ugyancsak soha nem tapaszalt tömegű feltűnését. A fél milliméternél alig nagyobb rovar az embert is megcsípi. Az időjárás számlájára írható a lisztharmatgomba elterjedése is, amely főként a levélaknázómoly miatt amúgy is sokat szenvedő vadgesztenyéket sújtja, de rámegy a szivarfára is. Az eddig szívósnak bizonyult dísz-almafák virágját és lombját a moníliagomba támadta meg.

A fővárosi kertészeknek a legnagyobb meglepetést egy itt még soha nem látott rovar, a lepkekabóca felbukkanása okozta. Ez az állatka a Hűvösvölgyi fasorban jelent meg. Az első példányokat alig néhány hete fedezték fel. Az Amerikából származó rovar Európában nagyjából egy évtizede Olaszországban tűnt fel először, de az utóbbi időben Bécsben, és Brnóban is észlelték. Az 1-1,2 centiméteres ízeltlábú az eddigi tapasztalatok szerint kétszáz növényfajon érzi jól magát, vagyis az összes fővárosban honos fafélét megtámadhatja.

Elterjedése éktelen nyomot hagy majd a parkokon, fasorokon, ugyanis a lepkekabóca is levéldeformáló kártevő. Egyelőre úgy tűnik, a leghatékonyabb védekezési mód a kéreg alatt telelő tojásainak tavaszi permetezése, olajos szerrel. A kártevők okozta veszteséget nem lehet pénzben kifejezni, a Főkert évente körülbelül 30 millió forintot költ növényvédelemre - derül ki a Népszabadság írásából.