Száz házat rongált meg a jég Békés megyében

Vágólapra másolva!
A jégverés körülbelül száz épületet rongált meg a Békés megyei Csabacsűdön, Tolna megyében pedig fákat döntött ki, háztetőket tépett fel az özönvízzel párosult vihar. A vihar után Csabacsűdön 20 centiméter vastagságban állt a jég az utcákon. A vihar országszerte komoly károkat okozott.
Vágólapra másolva!

Komoly károkat okozott az éjszakai vihar az ország egész területén. Erről Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője adott tájékoztatást péntek reggel. A vihar során összesen 535 esetben riasztották a tűzoltókat, a legtöbbször az Alföld térségében, elsősorban Hajdú-Bihar és Szolnok megyében. A vihar fákat döntött ki, nagyon sok épület tetejét bontotta meg a szél.

Az Alföldön ahány tűzoltóautó csak van, az éjszaka mind riasztásban volt - mondta a szóvivő, aki szerint a mezőgazdaság is komoly károkat szenvedett. Kiskörös és Soltvadkert térségében például a szőlőt verte el a jég. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Jégverés miatt mintegy 100 ingatlanban keletkezett kár a Békés megyei Csabacsűdön. Szarvas külterületén 13 ház tetőszerkezete sérült meg, Tolna megyében fákat döntött ki, háztetőket rongált meg az özönvízzel párosult vihar - közölte a katasztrófavédelem kedden. A szarvasi tűzoltók megkezdték a palatetős házak kijavítását, a sérült felületeket védőfóliával vonják be - mondta Deák János főtörzszászlós.

Csabacsűdön a felhőszakadás következtében 20 centiméter vastagságban állt a jég az utcákon - mondta a község jegyzője, Paluskáné Udvarhelyi Judit. A jegyző hozzátette, hogy a lakóházak mellett megsérült a polgármesteri hivatal, a könyvtár és a művelődési ház teteje is, mindhárom intézmény beázott.

Tolna megyében Hőgyészen és Varsádon a szél a házak tetejét tépte fel, Csibrákon, Dúzson, Döbröközön, Tengelic-Júliamajorban és a Varsád melletti Rudolfmajorban fákat döntött ki. A tűzoltók sorra kapják a jelzéseket elöntött pincék miatt -tájékoztatott a katasztrófavédelem.