Gyurcsány megkezdte az egyeztetéseket

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc, akit az MSZP szerdai kongresszusán nagy többséggel választottak kormányfőjelöltnek, nem tétlenkedik. Információink szerint csütörtök reggel Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel, később pedig Kiss Péter kancelláriaminiszterrel egyeztetett. Délután részt vesz a koalíciós egyeztetésen is.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölthöz közel álló informátor már szerdán közölte, hogy a leendő miniszterelnök a pénzügyminiszteri poszton kívánja tartani Draskovics Tibort. Maga Draskovics is azt mondta a Reuters kérdésére, hogy készen áll az együttműködésre Gyurcsánnyal, amennyiben erre felkéri, és ha folytathatja a megkezdett gazdaságpolitikát. Az [origo] információi szerint csütörtök reggel a pénzügyminiszter felkereste a leendő miniszterelnököt mostani munkahelyén, a sportminisztériumban.

Gyurcsány Ferenc délután újságíróknak azt mondta: a pénteki rendkívüli parlamenti ülésről folytattak megbeszélést Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel. "A mindennapi élet részét képező egyszerű tárgyalás volt. Felkészültünk a holnapi rendkívüli parlamenti ülésre" - mondta az MSZP miniszterelnök-jelöltje a párt elnökségi ülése előtt. Hozzátette: a megbeszélésnek nem volt különös jelentősége a kormányváltás tekintetében.

Arra a kérdésre, hogy beszéltek-e arról, vállalná-e a pénzügyminiszter Gyurcsány Ferenc kormányában a miniszterséget, a politikus kitérő választ adott. Azt mondta: előbb a pártokkal, azok legbefolyásosabb személyiségeivel és csoportjaival kezdi meg a konzultációt, amelynek eredményéről tájékoztatja az Országgyűlést.

Szerdán este egy rádióinterjúban azt is közölte Gyurcsány: Kiss Pétert kívánja jelölni kancelláriaminiszterének. Mint mondta, leendő kormányában ugyanazt a szerepet szánja Kiss Péter kancelláriaminiszternek, mint amit az előtt ígért neki, hogy az MSZP rendkívüli kongresszusának küldöttei szerdán Budapesten miniszterelnök-jelöltté választották. "A véleményem nem változott" - tette hozzá. Gyurcsány csütörtök délelőtt felkereste Kiss Pétert a parlamentben - erősítette meg az [origo] információját egy Gyurcsány Ferenchez közel álló forrás. Később a kancelláriaminiszter az MTI-nek úgy nyilatkozott: felkérés esetén a továbbiakban is vállalja a Miniszterelnöki Hivatal vezetését.

Közben Németh Imre agrárminiszter, Kökény Mihály egészségügyi és Csillag István gazdasági miniszter is azt közölte az MTI-vel, hogy vállalná a tárca vezetését az új miniszterelnökkel felálló kormányban is.

A kormányfőjelölt részt vesz a délután kezdődő MSZP-elnökségi ülésen, majd a koalíciós egyeztetésen is. Kovács László pártelnök az elnökségi ülésről annyit mondott az újságíróknak: döntöttek arról, kik képviseljék az MSZP-t a koalíciós tárgyalásokon. E szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt mellett Kovács László, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Szekeres Imre képviseli a nagyobbik kormánypártot. A pártelnök hozzátette: jelenleg az SZDSZ-től várják, hogy rábólintson a jelöltjükre. Amint ez megvan, a két párt közösen írt levéllel fordul a köztársasági elnökhöz, és kérik jelöltjük mielőbbi felkérését a kormányzásra.

A koalíciós egyeztetésen várhatóan érdemi döntés születik a kormány szerkezeti átalakításáról, illetve a kormányprogramról. Bár a korábbi egyeztetéseken a prioritásokról már megállapodtak a koalíciós partnerek, abban maradtak, hogy a részletekről csak az MSZP-kongresszus után, a kormányfőjelölt személyének ismeretében tárgyalnak. Gyurcsány ugyanakkor azt mondta: a csütörtöki koalíciós tárgyaláson a menetrendet fogják megállapítani, döntően technikai kérdésekről lesz szó, és azt fogja kérni, hogy a tartalmi kérdésekről majd csak a legvégén döntsenek.

A miniszterelnök-jelölt délután találkozik az MSZP szociáldemokrata platformjával is.