Medgyessy nem vett részt a kormányülésen

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök nem ment el a szerda délelőtti kormányülésre, amelyet helyette Kiss Péter kancelláriaminiszter vezetett. A napirenden olyan kérdések nem szerepeltek, amelyek vitát válthattak volna ki.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter nem vett részt a szerda délelőtti kormányülésen - erősítette meg Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Az alig egyórás ülést - amelyen csak kevésbé fajsúlyos kérdéseket tárgyaltak, mint például a vadgazdálkodási törvénytervezet - így Kiss Péter kancelláriaminiszter vezette.

Draskovics az ülés után újságíróknak azt mondta: a kormányprogramban nem várhatók nagy változtatások a kormányfőcsere következtében, legfeljebb "hangsúlyeltolódások" lehetnek. Szerinte nem is lenne hiteles, ha most nagyon megváltozna a kormányprogram.

A pénzügyminiszter az államháztartási hiányt firtató kérdésre viccesen megjegyezte: most, hogy nincs kormány, nem lehet költekezni, így legalább nem nő az államháztartási hiány.