Gyurcsány a kormányfőjelölt

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc szerezte meg az MSZP-s kongresszusi küldöttek nagy többségének szavazatát - jelentette be Juhász Ferenc a kongresszus levezető elnökeként a hivatalos végeredményt. Így ő lehet Magyarország következő miniszterelnöke, amennyiben Mádl Ferenc köztársasági elnök az MSZP jelöltjét bízza meg. Az SZDSZ bejelentette: egységesen megszavazzák a jelöltet.
Vágólapra másolva!

453 szavazattal Gyurcsány Ferencet választotta miniszterelnök-jelöltté az MSZP rendkívüli kongresszusa. A másik jelölt, Kiss Péter 166 szavazatot kapott.

"Fantasztikus győzelem született: Majoros István olimpiai bajnok" - ez volt az első mondata Gyurcsánynak megválasztását követően. Majd megjegyezte: talán nem jól döntöttek, hogy nem volt nyilvános az ülés, mert méltóságteljes volt, türelemmel hallgatták végig.

Gyurcsány megköszönte a küldötteknek, hogy "azt gondoljátok, jó vagyok nektek". Megköszönte mindazoknak is, akik a rivális Kiss Pétert támogatták. "Elképesztőek vagytok, ezt jól megcsináltátok" - mondta a küldötteknek.

"Szeretném nektek megköszönni, hogy azt gondoljátok, hogy én jó vagyok nektek" - mondta a politikus. Közölte: sajnálja, hogy Medgyessy Péter lemondott, de szerinte "a helyzet politikailag világos". Mint mondta, "a kormányzó koalíció egyik tagjának legmagasabb legitim fóruma döntött, a bejelentést követően két órán belül döntött, így ez volt a világ legrövidebb kormányválsága".

Gyurcsány Ferenc kijelentette: szerda a megmérettetés napja volt, a csütörtök viszont "nem a leszámolásé, hanem az együttműködésé, amely a győzelem felé fog vinni bennünket".

A politikus azt javasolta a pártelnöknek, hogy a kongresszus felhatalmazásával tájékoztassák a csütörtöki koalíciós tárgyalások után a köztársasági elnököt, hogy "mi készen vagyunk, mi szeretnénk ezt az országot tehetséggel jó irányba vezetni".

"Arra kell, hogy kérjük a köztársasági elnök urat, hogy segítsen nekünk, hogy az ország kormányozhatóságát teljes felhatalmazással minél előbb végezhesse Gyurcsány Ferenc kormánya, végezhesse a Magyar Szocialista Párt s a Szabad Demokraták közös kormánya" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, hogy programjának alapját a gazdaságpolitikában a stabilitás, társadalompolitikában a dinamizálás képezi. Szerinte ugyanis Magyarországnak az az érdeke, hogy a gazdaságpolitikát kiszámíthatóság, stabilitás, nyugalom jellemezze, hogy célpontja maradjon a működőtőke befektetéseknek.

Gyurcsány szerdán este egy rádióinterjúban közölte: Kiss Pétert kívánja jelölni kancelláriaminiszterének. Mint mondta, leendő kormányában ugyanazt a szerepet szánja Kiss Péter kancelláriaminiszternek, mint amit az előtt ígért neki, hogy az MSZP rendkívüli kongresszusának küldöttei szerdán Budapesten miniszterelnök-jelöltté választották. "A véleményem nem változott" - tette hozzá.

A Reutersnak egy Gyurcsányhoz közel álló forrás azt is elmondta: Gyurcsány a pénzügyminiszteri poszton kívánja tartani Draskovics Tibort. A Reutersnak Draskovics Tibor azt mondta, hogy készen áll az együttműködésre Gyurcsánnyal, amennyiben erre felkéri, és ha folytathatja a megkezdett gazdaságpolitikát.

Fotó: Fábián Évi
A vesztes és a győztes

A szavazáson alul maradt Kiss Péter csupán annyit mondott a küldötteknek: "Kiváló miniszterelnök-jelöltet választottunk közösen, tessék mögé állni, én ezt teszem."

Juhász Ferenc levezető elnökként elmondta: a küldöttek megköszönték Medgyessy Péter munkáját. Hozzátette: amit a lemondást bejelentő tájékoztatón mondott, az kemény és talán igazságtalan volt, amit "talán ő maga is meg fog bánni".

"Kemény volt a verseny, néha hevesek voltak a viták, de a kongresszus rácáfolt minden aggodalomra. A küldöttek és a jelöltek felelős módon beszéltek. Óriási volt a tét, mert nem magunknak választottunk vezetőt, hanem az országnak miniszterelnököt" - közölte Kovács László pártelnök, hozzátéve: szerinte nem az volt a tét, hogy Gyurcsány vagy Kiss lesz-e a kormányfő, hanem hogy MSZP-kormányzás vagy Fidesz-uralom jön-e.

Kovács László reményét fejezte ki, hogy a szocialista-szabad demokrata koalíció minél hamarabb folytathatja a közös kormányzást, s a kormánypárti frakciók egységesen a megválasztott miniszterelnök-jelölt mögé állnak.