SZDSZ: mindenképpen lemondatják Medgyessyt

Vágólapra másolva!
Nem lenne jelentősége annak, hogy ha Medgyessy Péter megelőzné lemondásával az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt, mivel az akkor is keresztülvihető - mondta Pető Iván. Az SZDSZ-es politikus azt is bejelentette, hogy a sokat támadott Wekler Ferenc lemondott a parlament alelnöki posztjáról, amit a frakció elfogadott. Az MSZP országos elnöksége közleményt bocsátott ki, melyben cáfolták, hogy együttműködtek volna az SZDSZ-szel Medgyessy távozásának kierőszakolásában.
Vágólapra másolva!

Ha Medgyessy Péter lemondana, ahogy azt a köztévének adott interjújában kilátásba helyezte, attól függetlenül keresztül lehet vinni az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt - mondta Pető Iván, az SZDSZ országos tanácsának tagja, a megyei elnökökkel és ügyvivőkkel kibővített frakcióülést követően. Értelmezésük szerint az esetleges lemondás után is be lehet nyújtani a konstruktív bizalmatlansági indítványt, mivel amíg az államfő nem ajánl új jelöltet a parlamentnek, addig ügyvezető kormányfőként hivatalban marad. Az SZDSZ és az MSZP közösen, várhatóan pénteken nyújtja be indítványát, megnevezve az új miniszterelnök-jelöltjüket. "A lehető leggyorsabban meg kell valósítani a kormányváltást" - hangsúlyozta a szabad demokrata politikus, aki hozzátette: felháborodtan utasították vissza Medgyessy kijelentéseit az SZDSZ "zavaros ügyeivel" kapcsolatosan, azonban nem foglalkoznak vele ezen túlmenően, mivel a kormányfő érthető megrendülésének tudják be szavait.

A kormányprogramról tárgyalunk a szocialistákkal, amelyben szeretnénk elérni, hogy megvalósuljon az egészségügyi reform, csökkenjenek az adók, valamint a szociális rendszert átalakítanánk úgy, hogy rászorultsági alapon működjön - mondta Pető Iván, aki hozzátette, hogy tudomásul veszik az MSZP kormányfőjelöltjeit.

Az MSZP reméli, hogy Medgyessy nem változtatja meg a forgatókönyvet

Az MSZP abban bízik, hogy Medgyessy Péter által elfogadott menetrendben zajlik majd a kormányváltás, vagyis bizalmatlansági indítvánnyal válthatják le a kormányfőt - mondta a képviselőcsoport ülését követően Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes. Magánemberként van véleményük Medgyessy éles szavairól, amelyeket az előző napi interjújában fogalmazott meg az MSZP-s vezetőkről, de a politikus azt nem osztotta meg az újságírókkal. Medgyessy tegnap lényegében lehülyézte az MSZP vezetőit, és silányaknak és álnokoknak nevezte azokat, akik részt vettek megbuktatásában, amelyet egyszerűen csak "kis puccsnak" nevezett.

MSZP: Végig kiálltunk Medgyessy mellett

Az MSZP országos elnöksége a Medgyessy nyilatkozata miatt közleményt bocsátott ki, amelyben kifejtették, hogy a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta mindvégig következetesen megadta a támogatást a kormány és személy szerint a kormányfő tevékenységéhez. "A miniszterelnök és az SZDSZ vezetése között a kormány átalakításának, a gazdasági és közlekedési miniszter cseréjének kérdésében is egyértelműen a miniszterelnök akaratának, alkotmányos jogainak érvényesítését támogatta az MSZP elnöksége" - olvasható a közleményben. "Az SZDSZ a miniszterelnök részvételével augusztus 19-én megtartott koalíciós egyeztetésen közölte, hogy számukra már nem a kormány átalakítása, nem a gazdasági miniszter cseréje a vita tárgya, mert többé nincs bizalmuk a kormányfő iránt. Mivel Medgyessy Péter úgy nyilatkozott, hogy ilyen körülmények között nem vállalja tovább a kormányfői teendőket, a kisebbségi kormány lehetőségét pedig többször nyilvánosan is kizárta, a koalíció megmentése és az ország stabilitása szempontjából fontos gyors megoldás érdekében az országos elnökség elfogadta a miniszterelnök által javasolt alkotmányos megoldást a kormányfő személyének cseréjére" - áll a kommünikében, amely minden alapot nélkülözőnek nevezte azokat a megjelent híreszteléseket, amelyek szerint az MSZP elnökségének tagjai bármilyen módon együttműködtek volna a koalíciós partnerrel a miniszterelnök távozásának kierőszakolásában.