A kormányátalakítás német visszhangja

Vágólapra másolva!
A Kiss-Gyurcsány párharc lehetőségeit latolgatják a hétvégi német lapok. A liberális Süddeutsche Zeitung szerint Gyurcsány, a sikeres vállalkozó csak 2002-ben kapcsolódott be a politikába, s nem kedvelt a szocialisták idősebb nemzedékének körében. A konzervetív lapok szerint az MSZP az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség óta "orientációs válságban" van, a számos szárnyra szakadt part erejét pedig az felőrlik az intrikák.
Vágólapra másolva!

A német elektronikus tömegtájékoztatási eszközök közül vasárnap az ARD közszolgálati televízió rögzítette tényszerűen, hogy az MSZP elnöksége elfogadta a választmány döntését, s Kiss Péter kancelláriaminiszter mellett Gyurcsány Ferenc is miniszterelnök-jelölt.

A Kiss-Gyurcsány párharc lehetősége a hétvégi lapok latolgatásaiban is felmerült, s a müncheni liberális Süddeutsche Zeitung úgy vélte, hogy Gyurcsány Ferenc esélyei kisebbek a kancelláriaminiszterrel szemben. A lap megfigyelőkre hivatkozva ennek okát abban látja, hogy Gyurcsány, a sikeres vállalkozó csak 2002-ben kapcsolódott be a politikába, s nem kedvelt a szocialisták idősebb nemzedékének körében. Elhangoznak olyan spekulációk is, hogy a dinamikus Gyurcsányt az MSZP a 2006-ban esedékes parlamenti választások idejére "építené fel" miniszterelnök-jelöltnek, ily módon az inkább visszafogott Kiss Péter most csak a Medgyessy Péter távozásával keletkezett űrt töltené be.

A Süddeutsche Zeitung Kiss Péter portréját is megrajzolta, s a szerző, Michel Frank úgy vélte: az egykoron a kommunista ifjúsági szervezetben is magas posztot betöltő, majd munkaügyi miniszterként dolgozó Kiss Péter "a háttérből csendesen irányító" politikusnak számít. A szerzőben felmerül az a kérdés, hogy Kiss, "az apparátus embere, akiből hiányolják a karizmát", képes lenne-e a következő választásokon felvenni a harcot "egy néptribun demagóg képességeivel" rendelkező Orbán Viktorral. Frank következtetése végül az, hogy Kiss Péter a miniszterelnöki poszton átmeneti személy lenne, "a helyet nyilvánvalóan fenn kell tartania az ifjútörök Gyurcsány Ferencnek, akiről azt tartják, hogy még nem érett a posztra".

Hogyan lehet miniszterelnököt cserélni?/itthon/20040819akonstruktiv.htmlGyurcsány harcol és harcra provokál/itthon/20040820ismerosei.htmlKiss Péter: honnan jön és mit akar?/itthon/20040819eztmeg.html

A Süddeutsche Zeitung azt írja, hogy az MSZP hidegvérűen vizsgálja felül a 2002-es választások előtti döntését, amikor is "markáns fejek hiányában" Medgyessyt szemelte ki, s megnyerte a választásokat, ám azóta népszerűségi mutatói a felére csökkentek. "Felmerül azonban a kérdés, hogy egyáltalán váltásról van-e szó, hisz Kiss az elmúlt két évben kancelláriaminiszterként lényegesen meghatározta a Medgyessy-kabinet politikáját" - áll a lapban.

A liberális berlini Der Tagesspiegel szerint Medgyessy Péter szociális reformerként modernizálni akarta Magyarországot, s ez az éra most "meglehetősen dicstelenül" ér véget. Igencsak kétséges azonban - vélte a Der Tagesspiegel -, hogy véget lehet-e vetni a budapesti kormány valódi válságának. A kormány ugyanis egészében véve nem egységes abban, hogy miként lehet úrrá lenni a Magyarországot is szorításában tartó gazdasági válságnak. Medgyessy közép-bal kabinetje két évvel ezelőtt mérsékelt szociálliberális reformokat ígért. A választási ígéretek azonban, amelyek a nem éppen karcsú magyar hivatalnoki apparátus jövedelmének alapos feljavítását is tartalmazta, olyan sokba kerültek, hogy a költségvetési deficit robbanásszerűen megugrott, s ezért az euró 2008-ra beígért bevezetését egyelőre meghatározatlan időre elhalasztották - írta a berlini lap.

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung úgy látja, hogy az MSZP az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség óta "orientációs válságban" van. Szerinte a párt balszárnya Kiss Pétert támogatja, ez a szárny neoliberális politikát vet Medgyessy szemére, követeli "a visszatérést a szocializmus értékeihez". A frankfurti lap szerint az MSZP nem egységes az új pártelnök keresésében sem. A jobboldali Die Welt hasonlóképpen értékel: a szocialista párt számos szárnyra szakad, az intrikák felőrlik erejét. Egységnek nyoma sincs. A dolgot nem teszi egyszerűbbé, hogy a szocialistáknak a Brüsszelbe távozó külügyminiszter, Kovács László helyére új pártelnököt is keresniük kell.