Kerékpárost gázolt halálra rendőrségi autó

Vágólapra másolva!
Életét vesztette egy kerékpáros, amikor egy rendőrségi autó péntek éjjel elütötte Felgyő és Csongrád között. A 49 éves férfi kerékpárja a feltételezések szerint nem volt kivilágítva - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A rendőrségi autó vezetője nem sérült meg, az ugyancsak szolgálatban lévő társa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyben a szegedi ügyészségi nyomozó hivatal folytatja az eljárást.