Dupla területen pusztítanak a hernyók

Vágólapra másolva!
Az eredeti 31 hektáros becsléssel szemben az újabb adatok szerint 70 ezer hektáron pusztítanak a gyapjas pille hernyói a Balaton-felvidéken. A kártevők ráadásul már Zalában, sőt állítólag az osztrák erdőkben is megjelentek. A szakértők szerint három-négy évbe is beletelik, amíg a túlszaporodott populáció összeomlik - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

A vártnál jóval nagyobb terülten pusztítanak a gyapjas pille hernyói a Dunántúl középső és nyugati részén. Május közepén még azzal nyugtatták a kedélyeket a szakértők, hogy a kártevők eltűnnek az idegenforgalmi csúcsszezonra, és a fák újra kihajtanak. A pusztítás azonban folytatódik, a Balaton-felvidékről kirajzó rovarok pedig már Zalában, sőt állítólag az osztrák erdőkben is felbukkantak - írja a Népszabadság.

A lap szerint utoljára 1994-ben fordult elő hasonló hernyóinvázió, de akkor kisebb mértékű volt a kár Veszprém megyében, Sokan ezért gondolták, hogy a hernyók látványos túlszaporodását tízévenként lehet várni. A szakértők azonban ma már arra számítanak, hogy a hernyók a következő egy-két évben maradnak. Eredetileg 31 ezer hektárnyi erdő tarra rágásával számoltak a szakértők, ám a frissebb adatok szerint a kártétel 70 ezer hektárt is érinthet.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park illetékese szerint repülőgépes permetezést eddig csak egy szűk parti sávban végeztek. Az érintett, pár ezer hektárnyi területű zónában láthatóan kevesebb kárt tettek a hernyók, de csak jövőre derül ki, hogy sikerült-e megakadályozni az állatok szaporodását is. A szakemberek úgy gondolják, három-négy évbe is beletelik, amíg a túlszaporodott populáció összeomlik.

A gyapjas pille ugyan már korábban is előfordult Magyarországon, de melegigényes, mediterrán régióban honos faj lévén, szaporodása gátolt volt. A hernyók eleinte csak a tölgy- és cserfák lombjával táplálkoztak, újabban azonban már a gyümölcsfák leveleit is lelegelik. A legnagyobb kár a Balatonfüred és Zánka közötti, észak felé a Bakony legdélebbi nyúlványaiig terjedő területet érte. Pontos adatok azonban várhatóan csak október végén állnak majd rendelkezésre - írja a Népszabadság.