Személyeskedő viták Weklerék miatt az SZDSZ-ben

Vágólapra másolva!
Személyeskedő viták alakultak ki az SZDSZ néhány politikusának ügyei miatt azon az ügyvivői testületi ülésen, amelyet eredetileg a kormányátalakítás miatt hívtak össze. Az ügyvivők főleg Wekler Ferenc agrártámogatása miatt vesztek össze a hétfő esti megbeszélésen - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Sértő hangvételű, személyeskedő vitákba fulladt az SZDSZ ügyvevői testületének (üt) hétfői tanácskozása. Az eredetileg a kormányátalakítás ügyében miatt összehívott megbeszélésen inkább Wekler Ferenc és hozzátartozóinak agrártámogatása, Demszky Gábor olcsó terepjáróbérlése és sofőrős nyaralása, valamint az SZDSZ-es vezetésű informatikai tárca kakaóbiztos számítógépei voltak napirenden - írja a Népszabadság.

A lap szerint a vita odáig fajult, hogy Kuncze Gábor pártelnök gyakorlatilag lemondással fenyegetőzött. Az ülésen részt vevők szerint legalábbis kijelentette, ha van, aki jobban tudja vezetni a pártot, akkor annak átadja a helyét.

A résztvevők főleg Wekler ügyén vitáztak, noha azt már a múlt héten lezárta a testület, igaz, akkor több kritikusabb tag is szabadságon volt. Wekler ügyében Bauer Tamás és Gusztos Péter az SZDSZ orszégos tanácsának (ot) rendkívüli összehívását is kezdeményezte, ám az ot elnöksége végül nem tartotta ezt indokoltnak, mivel szeptemberben amúgy is összeül a testület. Gusztosék az ot ülésén vissza akarják hívatni Weklert parlamenti alelnöki tisztségéből - derül ki a Népszabadság írásából.