Gallup: mélyponton az MSZP népszerűsége

Vágólapra másolva!
Júliushoz képest hét százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, és azok aránya is, akik szerint a kormány rosszul végzi a munkáját. Egyre többen elégedetlenek a kormányfő munkájával is, az MSZP népszerűsége pedig a mélyponton van - derül ki a Gallup Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

Július óta hét százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint általában rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, a lakosságnak közel kétharmada (64 százalék) véli így. Kevesebb, mint minden negyedik ember gondolja ennek az ellenkezőjét (24 százalék). Hét százalékponttal nőtt azok aránya is, akik szerint a kormány rosszul vagy nagyon rosszul látja el a feladatát. A kormánnyal a megkérdezettek 60 százaléka elégedetlen.

Ezekkel párhuzamosan tovább romlott a kormányfő munkájának megítélése. A lakosságnak ismét több mint a fele (54százalék) gondolja úgy, hogy Medgyessy Péter inkább rosszul végzi a munkáját - derül ki a Gallup Intézet augusztus 5. és 9. közötti közvélemény-kutatásából. A megkérdezetteknek csak kevesebb, mint egyharmada (31 százalék) véli most úgy, hogy a kormányfő jól végzi a munkáját

Az MSZP népszerűsége újra mélyponton: a teljes lakosság körében most - akárcsak idén márciusban és áprilisban - csak minden ötödik ember szavazna a szocialistákra. Az MSZP biztos szavazóinak aránya a teljes népesség körében a 2002 augusztusában mért 31 százaléknak kevesebb mint a felére, 15 százalékra csökkent.

A Gallup honlapjahttp://www.gallup.hu/

A felmérés szerint a Fideszre 17 százalékponttal többen voksolnának a felnőtt lakosság körében, mint a szocialistákra - két év óta nem volt ekkora különbség a két párt szimpatizánsainak arányában - olvasható a Gallup honlapján.