Újabb kört futhat az SZDSZ Wekler és Demszky ügyében

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ országos tanácsának (ot) összehívását kezdeményezik a testület elnökéhez írott levélben Bauer Tamás és Gusztos István ot-tagok, mert szerintük az SZDSZ-nek világossá kell tennie álláspontját Wekler Ferenc és Demszky Gábor anyagi ügyeivel kapcsolatban. Pető Iván ot-elnök nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mondván, külföldön tartózkodik, és még nem kapta meg a kezdeményezést tartalmazó levelet.
Vágólapra másolva!

Bauer Tamás SZDSZ-es politikus, az országos tanács tagja közölte: szerintük a történtek után az országos tanácsnak fel kell szólítania Wekler Ferencet a parlamenti alelnöki posztjáról való lemondásra, Demszky Gábor főpolgármestert pedig arra, tegye világossá a közvélemény számára, hogy hibázott. Mint hozzátette, ezt Demszky Gábor egy vasárnap esti televíziós műsorban már megtette. A főpolgármestert azért érték támadások, mert ingatlant vásárolt Horvátországban, illetve szolgálati sofőr vitte őt a nyaralójába, továbbá az önkormányzat egyik cégétől bérelt terepjárót.

"Nem tartjuk helyénvalónak, hogy az SZDSZ ügyvivő testülete (üt) kedden úgy döntött, hogy nem tesz semmit az ügyben, így azt javasoljuk, az országos tanács helyezze hatályon kívül az üt döntését" - mondta Bauer Tamás. Megjegyezte: Wekler Ferenc azzal, hogy a parlament alelnökeként hivatásszerűen mezőgazdasági vállalkozással foglalkozik, megsérti az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, amely szerint a Ház elnöke és alelnöke más kereső foglalkozást nem folytathat. Hozzátette: az sem etikus, hogy Wekler Ferenc képviselőként módosító javaslatban kezdeményezte a tulajdonában levő földterületet magában foglaló Mórágy átsorolását a tolnaiból a szekszárdi borvidékbe, aminek megvalósulása számára anyagi előnyt ígért, és ezzel országgyűlési képviselői tisztségét egyéni anyagi előnyszerzésre kívánta felhasználni.

Bauer Tamás közölte: javaslatuk értelmében az országos tanács állást foglalna arról, hogy az SZDSZ-ben, illetve az SZDSZ jelöltjeként vezető politikai tisztséget betöltők a hatályos törvényi szabályozásnál szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat érvényesítsenek magukra nézve. "Szabad demokrata tisztségviselők ne töltsenek be egyidejűleg több, tiszteletdíjjal járó politikai tisztséget, ne fogadjanak el megbízást állami vagy önkormányzati szervtől, ne vegyenek igénybe egyedileg megítélt állami támogatást" - ismertette a politikus az állásfoglalás-tervezetet. Bauer Tamás elmondta: a rendkívüli ülésen az érintetteken kívül meghallgatnák Kuncze Gábor pártelnököt is.

A politikus kitért arra: az ot ügyrendje szerint rendkívüli ülést 30 tag kezdeményezésére kell összehívni, ám bíznak abban, hogy a testület elnöke enélkül is belátja, hogy az ülés összehívására szükség van.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy feleslegesnek tartja rendkívüli ot-ülés összehívását. A kezdeményezéssel kapcsolatban Wekler Ferenc nem kívánt nyilatkozni, csakúgy, mint Pető Iván ot-elnök, aki arra hivatkozott: külföldön tartózkodik és még nem kapta meg a kezdeményezést tartalmazó levelet.