Dávid lemondását követeli az MDF-es ellenzék

Vágólapra másolva!
Lemondásra szólította fel Dávid Ibolya pártelnököt az MDF belső ellenzékének tartott Lakitelek-csoport szombati közleményében. A csoport tagjai elfogadhatatlannak tartják Dávid vezetői stílusát és úgy vélik, hibákat követett el a párt vezetésében, ezért távoznia kell.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Dávid Ibolya

A Lakitelek munkacsoport lemondásra szólította fel Dávid Ibolyát, az MDF elnökét szombaton, Dabason kiadott nyilatkozatában. A nyilatkozat elfogadói a párt testületeitől és Dávid Ibolyától azt követelik, hogy vessenek számot az MDF irányításában elkövetett hibáikkal, és ebből vonják le a következtetéseket. "Elnök asszony mondjon le! Engedjen utat az MDF megújításában azoknak, akik a lakiteleki alapítás és az Antall József-i folytatás szellemében képesek lesznek méltó módon alakítani a párt politikáját, programját, szervezeti működtetését" - áll a dokumentumban.

Bizalmi válság alakult ki a Magyar Demokrata Fórumban, mert Dávid Ibolya vezetői stílusát sokan kifogásolják és a pártelnököt megosztó személyiségnek tartják - közölte Lezsák Sándor, a párt alelnöke a Lakitelek munkacsoport kétnapos rendezvényének zárónapján az MTI-vel. A rendezvényen megjelent hozzávetőleg 200 MDF-tag remélhetően figyelmeztetőül szolgál Dávid Ibolya számára, hogy célszerű lenne változtatnia a Fidesz sértegetésének gyakorlatán és "szeszélyes politizálásán" - mondta Lezsák Sándor.

A nyilatkozatban az áll, hogy az MDF nehéz helyzetben van, félő, hogy "zsákutcába sodródik". Jogszerűtlen az MDF szeptember 25-i tisztújító közgyűlésének összehívása, mert az alapszabály szerint a küldötteket két évre választották, így mandátumuk csak jövő év februárjában jár le - közölte Dobozy Dániel, a párt Pest megyei választmányi tagja. Hozzátette: ezért az ott születendő határozatokat, illetve a tisztújítás eredményét az MDF nevében bíróság előtt fogja megtámadni, mert azok "eleve nem fogadhatók el". A Lakitelek munkacsoportot június 21-én hozta létre 13 MDF-es parlamenti képviselő. Célként a Magyar Demokrata Fórum jobboldali, nemzeti és keresztény irányultságának erősítését jelölték meg.