Autószalonba csapódott a HÉV

Vágólapra másolva!
Két ember súlyosan megsérült, amikor két elszabadult ipari HÉV-kocsi becsapódott egy autószalonba a Kerepesi út-Albertirsai út sarkán. A szerelvény 14 kilométeren keresztül száguldott irányítás nélkül, és állítólag elérte a 140 kilométer per órás sebességet is a Budapest felé lejtő pályán. A kocsik végül egy balkanyarban kisiklottak, és lerombolták az ott lévő autószalon harmadát. A baleset okát igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja. A rendőrség foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.
Vágólapra másolva!

Autószalonba rohant csütörtök hajnalban egy ipari HÉV-szerelvény két kocsija Budapesten, a X. kerületeben a Kerepesi út és Albertirsai út sarkánál. A szerelvényen dolgozó két munkás súlyosan megsérült.

A két, vasúti síneket szállító pőrekocsi - alacsony oldalfalú, tető nélküli szállítókocsi - egyelőre ismeretlen okból szabadult el a Mogyoród és Hungaroring közötti pályaszakaszon, ahol a lecserélt használt síneket pakolták rájuk. A szerelvény, mivel a HÉV pályája a főváros felé lejt, saját súlyánál fogva haladt Budapest irányába rajta két munkással. A kocsik sebessége álítólag elérte a 140 kilométer per órás sebességet is.

A rendőrök csak kísérni tudták a száguldó kocsikat

Az irányítás nélkül száguldó szerelvényt a XVI. kerületi rendőrkapitányság járőrei észlelték, de nem tudták megállítani. A járőrök végigkísérték a kocsikat, és lezárták az útjukba eső kereszteződéseket, hogy megelőzzék a baleseteket.

A HÉV-kocsik végül a Kerepesi és az Albertisai út kereszteződésénél az ipari vágány balkanyarjánál kisiklottak, és belerohantak a Renault Baumgarntner kereskeskedés autószalonjába. A szerelvény több gépkocsit megrongált, letépte a tetőszerkezetet, oldalára borult és legurultak róla a sínek - közölte Molnár Péter, a Tűzoltóság szóvivője.

Az [origo] helszíni tudósítója szerint a kisikló kocsik kidöntöttek egy villanyoszlopot, majd felszántva az aszfaltot és a füvet, egyenesen az autószalon üvegfala felé rohantak. Az első kocsi gyakorlatilag keresztülvágta az épületet, a rajta lévő sínek a túlsó falat kidöntve, a szalon mögött értek földet.

A rendőrség foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Két súlyos sérült

A kocsikon lévő két munkás töréseket és zúzódásokat szenvedett, őket a mentők a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították. A két sérült közül az egyik súlyos sérülései ellenére járóképes, tudatánál van, néhány ujját azonban amputálni kellett - mondta Bokrétás András, a Péterfy Sándor utcai kórház ügyeletvezetője. Hozzátette: a másik sérült is tudatánál van, de azt kérte, hogy sérülései jellegéről, a szükségessé vált beavatkozásról ne adjanak konkrét tájékoztatást az orvosok, így csak annyit lehet tudni, hogy súlyos alsó és felső végtagi, valamint koponyasérülései vannak, de állapota stabilizálódóban.

A kocsikon eredetileg hárman voltak, de egy ember még kicsivel az indulás után leugrott. Ő kisebb sérülésekkel megúszta a kalandot.

A helyszínelés miatt a Kerepesi út kifelé vezető sávját és az Albertirsai utat teljes szélességben lezárták.

Négy autó tört össze

"Kopogás nélkül bejöttek" - így kommentálta az [origo]-nak Baumgartner Antal, hogy egy vasúti síneket szállító BKV-szerelvény romba döntötte egyik autószalonját. Az érintett kereskedés ügyvezetője, Zsiros György szerint a baleset időpontjában egyik munkatársuk sem tartózkodott a szalonban, így senki nem sérült meg. Az üvegfalú épületben árult használtautók közül négy kocsi tört össze, kettő totálkáros lett. A kár mértéke még nem ismeretes, az ügyvezető annyit mondott, hogy azt minden bizonnyal a BKV felelősségbiztosításából fedezik majd.

A szalonban landolt kocsit egyelőre nem bolygatják, mivel attól tartanak, hogy ha kiemelnék, összedőlne az épület. A tetőt előbb aládúcolják, és várhatóan este tíz körül emelik ki a szerelvényt daruval.

A baleset okát jelenleg igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja. A BKV tájékoztatása szerint csütörtök este előtt várhatóan nem tudják megállapítani, mi vezetett a balesethez. A közlekedési vállalatot terhelő esetleges kártérítést a cég felelősségbiztosításából fedezi.

MTI/[origo]