Megrovást kaptak az újabb betegcseréért Szegeden

Vágólapra másolva!
Két dolgozó megrovást, egy pedig figyelmeztetést kapott a szegedi városi kórházban, amiért nem a megfelelő beteget küldte át az intézmény egyik osztályáról a másikra. Szegeden rövid időn belül ez a második betegcsere volt.
Vágólapra másolva!

A vizsgálat azt állapította meg, hogy az érintett dolgozók nem kellő körültekintéssel végezték a beteg átadását, amiért "az elkövetés súlyának megfelelő fegyelmi büntetést kapták" - mondta Baráth Lajos, a szegedi városi kórház főigazgatójának általános helyettese. Ezzel az ügyet véglegesen lezárták - tette hozzá.

Baráth ugyanakkor közölte: az augusztus 4-én történt eset sem súlyában, sem következményeiben nem azonos az egy hónappal korábban ugyancsak a városi kórházban történt tragikus kimenetelű betegcserével. Akkor egy 80 éves férfit küldtek egy másik beteg helyett koponyaműtétre a szegedi idegsebészeti klinikára. A férfi az operáció után pár nappal elhunyt, a másik beteget később szintén megműtötték, jelenleg is a klinikán ápolják.

A második betegcserénél intézményen belüli szállítás történt, és a közelmúltban bevezetett rendszer - amelynek része többi között a betegazonosító karszalag alkalmazása - az átvevő osztályon a betegazonosításkor azonnal kiszűrte a tévedést, amit perceken belül korrigáltak - mondta a főigazgató általános helyettese.