Ártalmasak az egészségre egyes drága vitaminok

Vágólapra másolva!
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által vizsgált 50 étrend-kiegészítőből 43 nem felelt meg az előírásoknak. Gyakran előfordult, hogy a csomagoláson feltüntetett vitaminértékeknek a dupláját, máshol csak a felét mérték. Ez hosszú távon káros az egészségre, mivel például a zsírban oldódó vitaminok felhalmozódnak a szervezetben. A hatóság várhatóan bírságot szab ki a vétkes cégekre.
Vágólapra másolva!

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 50 étrend-kiegészítőt vizsgált, ezek közül 14 volt hazai termék, 36 import. A vitaminok esetében 6 vitamin - C, E, B1, B2, B6, Niacin - értékét mérték, míg az ásványi anyagok közül a magnézium-, vas-, nátrium-, kálium-, kalcium-, szelén-, réz-, cink-, mangán-, nikkel- és krómtartalmat vizsgálták. A termékek közül 43 nem felelt meg az előírásoknak, vagyis a hatóság más értékeket mért, mint amik a csomagoláson fel voltak tüntetve.

Az összes vizsgált érték közül 30 a feltüntetettnél alacsonyabb, 30 pedig magasabb volt, miközben a hatóság csak a komoly eltéréseket kifogásolta. "A vízben oldódó vitaminoknál nem okoz problémát a túladagolás, mert a szervezet lebontja. A zsírban oldódó vitaminok - például az E vitamin - esetében azonban a többletvitaminok felhalmozódnak a szervezetben, ami hosszú távon egészségkárosodáshoz vezethet" - mondta az [origo]-nak Siklósi Máté, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője.

A szóvivő példaként elmondta: volt olyan vizsgált termék, ahol a feltüntetett 1333 mg C vitamin helyett 1782-t mértek, máshol a feltüntetett 60 mg helyett csak 26,8 mg-ot. A zsírban oldódó E-vitamin esetében az egyik termékben a feltüntetett 9 mg helyett 23,7 mg volt. "Ez a fogyasztó komoly megtévesztése. Van, aki az orvosával egyeztetve állítja be a napi vitamindózisát azok alapján az értékek alapján, amik a csomagoláson szerepelnek" - jegyezte meg Siklósi Máté. Hozzátette: amennyiben a feltüntetettnél kevesebb vitamint tartalmaz egy termék, ott gazdasági előnyszerzés gyanúja merül fel.

Több közül az egyik példa az USA Natural terméke, a Diet Fast eperízű étrend-kiegészítő volt. Ennél a terméknél ugyanis a vizsgált vitaminértékek egyike sem egyezett meg a csomagoláson feltüntetettel. A terméket forgalmazó cég munkatársa az [origo]-nak ugyanakkor azt mondta: Magyarországon jelentéktelen mennyiséget adnak el a kifogásolt étrend-kiegészítőből.

A hatóság vizsgálata 3 millió forintba került, ennek költségét a vétkes cégekre terhelik. Emellett a megyei fogyasztóvédelmi hatóságok első fokon eljárást kezdeményeznek ellenük.

A vitaminértékeken túl bizonyos feltüntetési kötelezettségeknek sem tettek eleget a cégek. Volt, ahol rosszul tüntették fel, mennyi ásványi anyagra van szüksége naponta egy felnőtt szervezetnek. Máshol a nettó tömeget tüntették fel rosszul. Az import terékek esetében pedig a leggyakoribb hiba volt, hogy a lefordított címke eltért az eredeti szövegtől. Egyetlen pozitívummal tudott beszámolni a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője: a csomagolás mindenhol megfelelt az előírásoknak.

A Budagyöngye bevásárlóközpont bioboltjában elsősorban import vitaminokat lehet kapni. Mint azt a bolt eladója az [origo]-nak elmondta: azt nem tudják ellenőrizni, hogy a készítményeken feltüntetett értékek megfelelnek-e a valóságnak. A leginkább kifogásolt USA Natural-terméket ők nem forgalmazzák.

A kifogásolt terméket forgalmazza például a szegedi Universal Bodybuilding & Fitness Shop. A bolt egyik munkatársa az [origo]-nak azt mondta: a kérdéses étrend-kiegészítőből nem nagy számban fogy náluk, ebben az évben például összesen 4 darabot adtak el. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szerinte az étrend-kiegészítőkben inkább a feltüntetettnél kevesebb vitamin lehet, mint több. "Ezek a termékek úgy vannak beállítva, hogy ha 2-3-szoros adagot szed valaki, akkor sem jelenthet károsodást. Neves cégek forgalmazzák ezeket a készítményeket, akik számára nyilván problémát jelentene, ha nem úgy lennének a dolgok, mint állítják" - közölte, hozzátéve: a "pálinkára sem írják rá, mennyit ajánlott belőle fogyasztani".