Huszadika után újra jár a 2-es metró

Vágólapra másolva!
Augusztus 20. után újra a teljes vonalon jár a 2-es metró, igaz, két megállót kihagynak majd a szerelvények. A Blaha Lujza és a Kossuth téren 29-éig még felújítási munkálatok folynak, ide csak metrópótlóval lehet eljutni.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Újra teljes vonalán jár a 2-es metró augusztus 20-a után, a 2007 végéig tartó felújítási programra a főváros 43 milliárd forintot költ - közölte a főpolgármester kedden, Budapesten. "Tíz nappal az eredetileg tervezett határidő előtt, augusztus 20-tól a 2-es metró a teljes nyomvonalon közlekedik" - mondta Demszky Gábor újságírók előtt, amikor megtekintette a rekonstrukciós munkálatokat.

Ugyanakkor a Blaha Lujza és a Kossuth téri megállókat csak augusztus 29-én nyitják meg a közlekedők előtt, addig a szerelvények ezen a két állomáson nem állnak meg. A két állomáshoz addig metrópótló autóbuszokkal lehet eljutni.

Molnár Gábor, a projektet vezető főmérnök a főpolgármesternek és az érdeklődő újságíróknak Blaha Lujza tér és az Astoria közötti metróalagútban mutatta be a munkálatokat. "A főváros (...) összességében 200 milliárd forintot költ a következő években közlekedésfejlesztésre", a 2-es metró felújítása mellett a Siemens villamosok beszerzésére és a 4-es metró építésére - mondta.

A két állomás közötti vonalon dolgozó, jórészt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett munkásoktól Demszky Gábor elsősorban munkakörülményeikről érdeklődött. Molnár Gábor projektvezető elmondta azt is: a Károly körúton az Astoria és a Deák tér közötti villamospálya-szakaszt augusztus végéig kívánják felújítani.