Elhunyt Nehéz-Posony István ügyvéd

Vágólapra másolva!
Életének 58. évében elhunyt Nehéz-Posony István ügyvéd, publicista. Nehéz-Posonyt hétfőn reggel álmában érte a halál. Nehéz-Posony számos ismert személy védőügyvédje volt. Többek között Princz Gábor, a Postabank volt vezetőjének jogi képviseletét látta el, legutóbb pedig Kerék Csabát, a K&H-üggyel összefüggésbe hozott Britton cégcsoport magyarországi képviselőjét védte.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI, Kovács Tamás
Nehéz-Posony (balra) Bédi Csabával

Nehéz-Posony István "több, országos érdeklődésre számot tartó ügyben látta el a jogi képviseletet, illetve a védelmet, emellett számos publicisztikájában állt ki a jogállamiság értékeinek védelmében" - tartalmazza az elhunyt fiának közleménye.

Az ügyvéd védte többek között Princz Gábort, a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját, az úgynevezett megfigyelési ügyben ismertté vált Bédi Csaba volt kormányőrt, Funk Sándor addiktológust és legutóbb Kerék Csabát, a K&H-üggyel összefüggésbe hozott Britton cégcsoport magyarországi képviselőjét.

Nehéz-Posony István 1947-ben született Budapesten. Jogi tanulmányait 1970-ben fejezte be az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1972-től ügyvéd. A Független Jogászfórumnak 1988-tól alapító tagja, 1990-től 1993-ig alelnöke.

Publicisztikái megjelentek a Macerás jogállam című kötetben 1994-ben.

[origo]/MTI