Csak szavakban kemény az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Ugyan korábban Kuncze Gábor pártelnök élesen bírálta Wekler Ferencet szőlészetének állami támogatása miatt, a politikust meghallgatása után csak körültekintőbb eljárásra kérte üzleti ügyeiben az SZDSZ ügyvivői testülete. A testület szerint a politikus élt és nem visszaélt a lehetőségekkel. A kedd esti meghallgatáson eredetileg részt vett volna Demszky Gábor is, a tereprájóbérlése és nyaralóépítése miatt támadott főpolgármester azonban végül nem ment el. A párt egyik ügyvivője, Béki Gabriella az [origo]-nak azt mondta, mindkét politikusnak tudnia kellene, hogy az ilyen ügyek akkor is kárt okoznak a pártnak, ha minden jogszabályt betartanak.
Vágólapra másolva!

Kedd este ülésezett az SZDSZ ügyvivői testülete (üt), amelyen két vezető politikusának vitatott ügyeit tárgyalták volna meg. Egyikük az Országgyűlés alelnöki posztját is betöltő Wekler Ferenc, aki maga kérte, hogy tájékoztatást adhasson pártjának, miután kiderült, hogy szőlészete nagyösszegű állami támogatást kapott. Wekler kilenc óra előtt hagyta el az ügyvivői testület ülését, ami azonban akkor még nem ért véget. Mint a politikus elmondta, állásfoglalás nem született ügyében, de felhívták a figyelmét, hogy körültekintőbben járjon el saját gazdasági ügyeiben, mire Wekler megjegyezte, hogy íly módon szokott eljárni.

Az üt közleménye szerint az ügyben törvénysértés nem történt. A párt álláspontja szerint Wekler Ferenc élt, s nem visszaélt az adódó lehetőségekkel. A politikus által kapott támogatások normatív alapon történtek, amely minden, a feltételeknek megfelelő személy számára igénybe vehető volt. Ezzel az SZDSZ az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti - áll a közleményben.

A másik érintett politikus Demszky Gábor főpolgármester. Egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón Kuncze Gábor pártelnök még azt mondta, hogy Demszky is ott lesz az üt ülésén, és az [origo]-t is úgy tájékoztatták a főpolgármester környezetéből, hogy elmegy. Délutánra azonban kiderült, hogy a főpolgármester mégsem megy el. Ezt a politikus környezetében azzal indokolták, hogy Demszky pénteken nyilvánosságra hozza vagyonnyilatkozatát, és akkor újságírók és párttársai is bővebb információk birtokában tehetnek fel neki kérdéseket.

Wekler azután került a nyilvánosság középpontjába, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatban számolt be arról, hogy a politikus szőlészettel foglalkozó cége vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott. A politikus állítja, hogy teljesen törvényesen és átláthatóan jutott hozzá ehhez a pénzhez. A lap hozta nyilvánosságra azt is, hogy Wekler maga is indítványozta a parlamentben, hogy Mórágy térségét - ahol a politikus is érdekelt - sorolják át a nagyobb presztízsű szekszárdi borvidékhez. Az indítványt végül nem fogadták el, utóbb a földművelésügyi minisztérium mégis ahhoz a borvidékhez sorolta.

Wekler az ügy kapcsán korábban elmondta, hogy Mórágyon neki nincs szőlője, csupán területe van, amelyet ingyen adott bérbe szőlőtermelőknek. Közölte azt is, hogy nem volt befolyása arra, hogy a kormány Mórágyot a szekszárdi borvidékhez sorolja, azt pedig normálisnak tartja, ha egy képviselő szakmai meggyőződésből módosító javaslatokat terjeszt be.

Demszkynek horvátországi nyaralója, sofőrje és autóbérlése miatt kell magyarázkodnia. Ellenzéki képviselők egyrészt azt vitatták, hogy a főpolgármesternek a vagyonbevallása alapján volt-e elég pénze egy horvátországi romos nyaraló megvételére és felújítására. Közben kiderült az is, hogy Demszky - akinek nemrég bevonták jogosítványát - hivatali sofőrjével utazott horvátországi nyaralójába. A Főpolgármesteri Hivatal szerint erre egy közgyűlési határozat és egy főjegyzői utasítás is lehetőséget ad számára. Nyilvánosságra került mindemellett az is, hogy Demszky családtagjai számára a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt-től bérel terepjárót.

Forrás: ORIGO
Demszky Gábor

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az ügyek kapcsán egy tévéműsorban azt mondta: "probléma, ha egy politikus nem tud értékelhető magyarázatot adni a vagyona gyarapodására. Ha valaki magas politikai tisztséget tölt be, akkor hivatali ideje alatt távol kell tartania magát az állami pénzektől". Hozzátette azt is, hogy "a politikai problémáknak politikai következményei szoktak lenni". Később az [origo]-nak nyilatkozva hozzátette: "Ezek miatt az ügyek miatt bírálják az SZDSZ-t. Nem szerencsés, ha magyarázkodni kell a politikusoknak". "Bizonyos kérdéseket el kell dönteni: valaki pályázik és viseli a következményeket vagy ezt előre felméri és inkább ne pályázzon" - jegyezte meg.

Eörsi Mátyás, az ügyvivői testület egyik tagja már kevésbé tartja aggályosnak a két politikus ügyeit. Az [origo] kérdésére, miszerint előfordulhat-e, hogy Weklert visszahívják a parlamenti alelnöki székből, a képviselő azt mondta, hogy nem az ügyvivők szólították fel Weklert a számadásra, hanem ő maga jelentkezett. Eörsi közölte azt is, meggyőződése, hogy mind Wekler, mind Demszky tisztességesen járt el.

A szintén üt-tag Béki Gabriella kérdésünkre azt mondta, meglepné, ha akár Weklerre, akár Demszkyre nézve komoly következménnyel járna az esti ülés. Béki abban egyetért Eörsivel, hogy minden bizonnyal mindkét politikus betartotta a jogszabályokat. A képviselő azonban az [origo]-nak hozzátette: a 15 éves politikai múlttal rendelkező Demszkynek és Weklernek tudnia kellene, hogy az ilyen ügyek akkor is kárt okoznak a pártnak, ha jogilag minden rendben van.

Wekler Ferenc korábban az ügy kapcsán azt mondta az [origo]-nak: "a pályázat törvényes, nyilvános és átlátható volt, amely mindenben megfelel az SZDSZ által szabott kritériumoknak". Demszky Gábor pedig - szintén korábban - úgy fogalmazott: "az őszinte beszéd a fontos". "Megfizetem bőségesen, ami elvárható. Semmilyen jogszabályt vagy etikai szabályt nem sértek" - állította.